Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A szegedi nép ebben az időben kizárólag őstermeléssel foglalkozott. A Város határa hosszában 2, szélességében 1/2 mérföld kiterjedésben volt művelésre alkalmas. A szántóföldeket nem különítették fordulókra és nem osztották házakhoz. Mindenki ott vetett, ahol akart. A pihent föld elég jól fizetett. A rét közepes, harmadát víz járta. Egy kaszás után két ökrös szekér szénát adott. Száraz években a Temesközbe mentek szénáért. Jelentékeny a jószágtartás, ezért a Városnak a Kiskunságban is vannak bérelt legelői. A szőlő síkon fekszik, sokszor járja a víz. A bor silány és legföljebb április végéig áll el. Hódoltsági örökség volt Szeged kétértelmű magatartása a kuruc korban. Annak ellenére ugyanis, hogy a Város magyar népe rokonszenvezett Rákóczi szabadságharcával,

28 a véréből való városi tanács mégsem szakított a bécsi és pozsonyi hatóságokkal. Később mindenesetre ez a körülmény is elősegítette Szegednek régi szabad királyi városi jogaiba való visszaiktatását, amely a felszabadulás óta állandóan napirenden volt, de a katonai hatóságok mindig megakadályozták. A jogaiban újjászületett Városnak és a várparancsnokságnak súrlódásai még ezután is sokáig eltartanak. Egy alkalommal, 1723-ban önérzetesen ezt írja a tanács a parancsnoknak: mert ámbár szűrkankóban járunk, azzal nem vagyunk parasztok, hanem privilegiatus polgárok. A városparancsnok — nyilván felső utasításra is — rendszeresen támogatta a bevándorló idegenajkú, főleg német elemeket, akik hamarosan polgárjogot is szereztek. Ezek Belgrád eleste (1739) után onnan menekült kereskedőkkel, iparosokkal is gyarapodtak. A folyamat kétségtelenül használt Szeged gazdasági fejlődésének, közművelődésének, de az összebékélésre csak jóval később került sor. A kor babonás csökevényei és egyesek nyilvánvaló lelki terheltsége mellett bizonyára ezek az ellentétek is belejátszanak a szomorú hírhedtségű szegedi boszorkánypörökbe, amelyeknek fovádlottja Rózsa Dániel, Szeged egyik leggazdagabb, hivatalviselt törzsökös polgára, egykor országgyűlési követe. Ez a kirakatpör 15 embernek oltotta ki az életét (1728). Folytatását maga a bécsi udvar volt kénytelen megakadályozni. A Város keményen őrzi a maga polgári hagyományait. Ifjúságának szükségessé vált erkölcsi, szellemi gondozását a piaristákra bízza (1720). A gimnázium alapításával — számos keserű tapasztalat után, amelyet nemesi származású tisztviselői okoztak neki — az a szándék vezeti, hogy legyenek a saját véréből, népi törzsökéből való tanult fiai, akik a bontakozó hivatali (bürokratikus) igazgatás követelményeinek meg tudnak felelni és tanultságukkal a polgári közösség érdekeit mindenhol képviselni és védelmezni tudják. A szegedi magyar nép a gazdasági életnek, iparnak céhszerű képesítéshez nem kötött ágaiban keres boldogulást. A Délvidék híres dohánytermelésében úttörő és végig vezető munkát végez. Föllendül a vízi- és szárazföldi fuvarozás, amely a javak nagyarányú cseréjét teszi lehetővé és a Várost a zárt népi önellátás világából fokozatosan kiemeli. 28 Varga F., II. Rákóczi Ferenc kora Szegeden. Szeged 1906. 74