Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

szalmát szórnak, majd megnyitják a pöcegödörnek a téglával körülrakott trágyagödörbe nyíló lyukát. A kiemeléshez hasznos eszközük a cserpák: félgömb alakú, hosszú nyélre szerelt vasedény, amelyet nyilván a kömíves szakmából vettek át. Ahol nincs jószág, illetőleg nincs föld, ott a sejtvágás vagy olyan gazda munkája, aki fáradsága ellenében a saját trágyadombjára, földjére viszi, vagy a köztisztasági telep emberei végzik. Sajátságos, hogy amíg az emberi ürülékkel kapcsolatban nem ismerünk babonás hiedelmeket és cselekményeket, addig a vizelethez már tapad ilyesmi. Még manapság is vannak, akik a fájós szemet, kirepedezett arcbőrt, kérges tenyeret saját húgyukkal borogatják. A nemi erő fokozásának, illetőleg szerelmi vonzalom fölkeltésének érdekében néhány drasztikus alkalmazásáról is tudunk. Ez természetesen egyáltalán nem általános. Nem szabad a holdvilág felé hugyozni, mert a tápaiak szerint hólyag nő az ember nyelvén, mások szerint a körménél fölszálkásodik az ujja. Az ágyba vizelő gyereket tüzes söprűvel szokták megütögetni. Tápén egy fakanállal a szomszédba küldik, ahol az asszony már tudja a kötelességét: a gyereket fenéken veri vele. Ha a tehén fejés közben hugyozik : a farához a csorgás helyére szúrják a vasvillát. Ha valami görbe, cikk-cakkos, akkor tréfásan azt mondják, hogy olyan mint az ökörhuggyozás. A meleg tehénhúgyba álló mezítlábas tanyai gyerekekről máshol szólunk. A gabonának cséplésre való behordását a szűrű előkészítésének kell megelőznie. A nyomtatás, vagyis a lóval tipratás régebben vagy a városszéli kertekben, kint a gazda feketeföldjén, vagy a falusi ház, tanyabirtok erre az időszakra kijelölt hátulsó részén történt. Ilyenkor kocsival jól megjáratták a szérűhelyet, eső vagy locsolás után pedig boronával simították. Megváltozott a helyzet a keresztrakás és a cséplőgép korszaka, tehát száz esztendő óta. Tűzbiztonsági okokból ugyanis a hatóságok előírták a Város földjén, nyomásán városrészenként a szürűskert létesítését, amelynek gondozása a szürügazdaság tisztje és kötelessége. Ilyenek voltak Alsóvároson, Fölsővároson, Rókuson, sőt a századfordulón még Palánkban is, lehetőleg a körtöltésen kívül. A környező falukban nem vált általánossá. Tudomásunk szerint csak Szentmihályteleken a Menyország nevű határrészben, továbbá Tápén. A szérűskerteket tűzbiztonsági okokból mély szűrűárok is övezte. A gépes néven emlegetett cséplőmunkások idebújtak dohányozni. A szérűben lévő állandóan gondozott bővizű kútnak szűrűkút a neve. A sakktáblaszerűen elrendezett parcellák között haladó kocsiút a szűrűút, másként gépút, tűzút, tápaiasan mentőút, amely a tavaszi esőzések következtében sokszor tönkre szokott menni. Ilyenkor az öreggazda kötelessége megfogasoltatni. A szürüsgazdaság az egy-egy szérűskertben tükör, tükör nevezetű parcellával rendelkező, és szűrüsgazda, tükörgazda alkalmi néven emlegetett gazdák összessége, közössége. Az alsóvárosi szérűskert gazdasága még külön kissbb egységekre is tagolódott. A középső, főút mentén levő tükrök közössége volt a nagygazdaság, míg a szérűskert kétoldalán lévőké külön-külön két kisgazdaság. Megkülönböztetésül így is mondták: balódali kisgazdaság, jobbódali kisgazdaság. A nagygazdaságnak, kisgazdaságoknak külön-külön öreggazdái, elnökei voltak, akik évenként váltakozva látták el az egész szérű irányítását. A szürüelnök, régies nevén öreggazda volt a szérűskerti gazdaság, gazdaközösség választott feje. Választása évről-évre Gyertyaszentelő Boldogasszony napján valame549