Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

ahol azután közös legeltetés folyt. Az itt hasznosított és kaszált fűnek pallagszéna a mindszenti neve. Az utolsó évszázadban ez a földpihentetés fokozatosan eltűnt, azóta az ugar már a leszántott tarlót jelenti, amelybe tallóvetemény néven emlegetett másodvetés kerül. Ilyenkor a tarlót mindjárt leszántják, vagyis ugarolnak. Másodveteményként kerül sorra a tallókukorica, tallókrumpli, tallóköles, tallókáposzta termesztése. Valamennyi legtöbbször szépen be is érik. Az árpatalló olykor még a paprikát is megtermi. Ha a száznapos fajtájú tallókukoricára nem szolgál rá az idő, azaz nincs szép hosszú ősz, akkor csak takarmány: misling, csalamádé lesz belőle. A tarlóveteményeket— a köles kivételével — borozdára vetik, vagyis a magot közvetlenül, a szántással egyidőben az eke után szórják a borozdafenék mélyére, majd a következő fordulónál a földet ráfordítják. Ez az újabb, jó félszázada tartó gyakorlat természetesen megkívánja a gondos, bőséges trágyázást. Amikor a másodvetést is betakarítják a földről, akkor két-három évenként trágyával megterítik. Nyilván itt kell most a trágyázásról szólanunk. A trágya, szokottabb telek, egyéb poszmat, gané, szőregi, ószentiváni, sövényház dudva megnevezései között van valami árnyalati eltérés. A poszmat összefoglaló név. A dudva eredetileg gazt, gyomot, elázott polyvát, használhatatlanná vált szalmát jelent. A gané, tanyai ganéj, újabb átvett szóval istállótrágya leginkább állati ürülék, amely az istállóban az alom, alj gyanánt odavetett szalmával keveredik össze. Az aljazás a. tanyán reggel történik a jószágnak a kútnál való itatása közben. Ha bővében vannak a szalmának, illetőleg sok trágyát akarnak, akkor az almot minden nap kihordják az istállóból és friss szalmát terítenek a jószág alá. Ha azonban a szalmával takarékoskodni kell, akkor a marha, ló friss ürülékét kiszedik a szalma közül, és villahegyen az istállóágas tövében gyűjtik össze, a régi lucskos szalmát pedig eligazgatják, fellazítják. Általában péntek hajnalban kerül sor a kiganézás heti munkájára. Elhasznált, istállótaicska néven emlegetett talicskán, esetleg két rúd közé erősített deszkalapon, tragacson hordják ki a trágyadombra, poszmatra, esetleg a tanyán még aznap a közeli szántóföldre. Alj ázásra egyébként a tanyaiak legalkalmasabbnak a rozsszalmát tartják, hiszen Ínséges időkben a búzaszalma etetésére is sor kerülhet. A szabadban lévő nyáriistállót is mértékkel almozni kell. A disznóólban is kell aljazni, de itt ritkábban, mert a disznó kevéssé finnyás a helyére. Minthogy az ólnak nyitott része is van, ahova beesik az eső, az alom gyorsan átázik és kicserélésre vár. Disznóalomnak egyébként minden jó: nemcsak a szalma, hanem a kukoricahéj, szárízék, borsószalma, paszúrszalma, azaz a kifejtett borsó, bab szára is. Az ól belső részét homokkal szokás borítani. Érdekes, hogy a disznó ide nem piszkít. Dugonics András ezt a közmondást jegyezte föl a szóval kapcsolatban : akkor legbüdösebb a gané, mikor leghevesebben piszkálják, vagyis a kínos, visszataszító ügyeket ne feszegessük, mert méginkább megundorodunk tőlük. A gané eredete szerint többféle. A birkagané, jugané, tréfálkozó mindszentiek nyelvén jumagyaró, a. legértékesebb trágyafajták közé tartozik. Mint mondják, 3—4 évvel is fölülmúlja a többi trágyafajták hatását. Erejénél fogva tehát vékonyra kell teríteni, mert a fejlődő veteményt könnyen kiégeti. Fészekre ritkán teszik. JT/