Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A sarló és kasza készítése nem fordul elő sem a cigánykovácsok számára kiadott hatósági rendeletben (1723), sem a kovácsok céhlevelében (1724), csak éppen a sarló igazítása.

48 Ebből arra kell következtetnünk, hogy a kaszával és sarlóval már ebben az időben is nyilván a Felvidék látta el Városunkat. A szállításról talán a vasáros helyi néven emlegetett vaskereskedők gondoskodtak. Már 1753-ban fölbukkan a Dömötör-templom kurátoraként Feldhoífer György vaskereskedő. Van azonban az alsótanyai néphagyományban annak is nyoma, hogy valamikor régen felvidéki tótok is árultak vásárokon kaszát. A magyar irodalmi köztudatba is bevonult Mikszáth Kálmán novellaremeklése : A kaszát vásárló paraszt. Az elbeszélést személyes szegedi élmények ihlették. Mikszáth klasszikus, Tömörkénynél is több változatban ismétlődő paraszti pillanatot örökít meg: a szinte élettársnak érzett szerszám kiválasztásának, beszerzésének naívul ünnepélyes jelenetét. Tömörkény jellemzését is idézzük

49 a múlt század végéről: „Soha még aranyból és ezüstből, acélból és vasból nem csináltak olyan tisztességes eszközöket, mint a szántóvas és a kasza. A kasza segítségével három hét alatt lehet megkeresni a búzatermő rónákon az egy esztendőre való kenyeret. Ez a világ legszebb kardja. Ellenben félelmetes eszköz is. Mikor a hosszú nyélen meglódul az erős munkás kezében, azzal el lehet vágni az ember lábát csontostul. A fű harsog, ha vele vágják, a búza ropog. Vásárlását élemedett, hozzáértő férfiak eszközlik ... Biczók elhaladva az árusok előtt hirtelen fölvesz egy csillogó, fehéres kaszát, amelynek a foka vörösre van festve. Megnézi a végét, amelynél fogva majd a nyélhez illesztődik. Végighúzza ujjaival a felső részét, azután az élét, s a körmével meg is pengeti. Ha a körmön meglátszik ennek a nyoma, az nem baj, mert a köröm növendő. Ellenben, ha a kasza éle törik ki, az ugyan ki nem nő többé. Most a hegyét és a fokát kell két kézzel fogni, s meghajlítani, tanulmányozván ezáltal az acélosságát. Ha mindez beválik és semmi irányban sem kelt aggodalmat, következik a dolog fő része, a pengetés. A kasza felső végén kell megfogni a vasat, hogy a penge az élével fölfelé álljon, s oda kell azt most ütni a kavicshoz. De amint az ütés megtörtént, azonnal fölkapja a próbáló, föltartja a levegőbe, hogy ott pengjen. Szépen hangzik." Virágh János balástyai honismereti pályadolgozata

50 szakszerű képet ad a kaszapróba több módjáról, és megerősíti, kiegészíti Tömörkény jellemzését. A tanyaiak, falusiak szívesen szoktak vásárolni kaszát búcsúkon, hol. kedvükre kipróbálhatták nagy körülményességgel a természetét. A pöngetés úgy szokott történni, hogy a vevő egy kődarabhoz, régebben külön erre a célra odakészített márványkőhöz ütögette a penge hegyét. A hangjáról lehetett következtetni a kasza minőségére. Úgy vélték, hogy a különböző hangú kaszák között a legmagasabb csengésű a legértékesebb. A hangpróba más módjánál a két végén kézbefogott pengét szájhoz emelték, és legszélesebb részére rákiáltották a hukk szót. Ha a penge visszaszólt, vagyis a kiáltástól rezgésbe jött, és hangot adott, akkor a kaszát érdemes volt megvenni. Egyesek rézkrajcárral tettek próbát. A vevő a bal kézben fogott kasza élén keresztbe fordított rézpénzt húzott végig. Ha a vontában húzott krajcár „ragadt" a kaszába, akkor a penge jó volt. Ha azonban húzás közben megszaladt az élen, ez az él egyenetlen keménységét bizonyította. A körömpróbával bátrabbak vizsgálódtak. A szakértő jobb keze hüvelykujjának körmét húzta végig, valósággal kitapogatva a kasza minőségét. Sokszor meg is vérezte magát, de a jó kasza ezt megérte. 48 Hilf 11, 226. 49 Tömörkény I., Jegenyék alatt 151. 50 Móra Ferenc Múzeum Kézirattára. 539