Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A sózott szalonna elraktározása a szalonnaaggatás, amelyhez ez a szegénységet,, munkanélküliséget, elmaradt disznótort jellemző, máig élő szólás kapcsolódik: ráérünk a szalonnaagatástú.

135 Más bezzeg a gazdag ház : ott a szalonna is mögavasodik. A sózott, füstöletlen szalonnának fehérszalonna, parasztszalonna, porzsolt bőréről pörköltszalonna, nyár felé avasszalonna a neve. Vannak akik éppen avasán szeretik. Gyöngetüdejűeknek orvosságul is ajánlják. Újabban kezd terjedni a kolozsvári szalonna, császár szalonnája készítése, fogyasztása is. Mindszentiek úgy tartják, hogy az a szalonna nem avasodik meg, amely akasztott ember kötelén lóg. Tanyai ember tapasztalata szerint cseréptető alatt szebben beérik a szalonna, de hamarabb is avasodik, mint a nád- és zsindelytetős házban. Baj az is, hogy a cseréptető alatt nyáridőben könnyen mögcsordul, vagyis olvadni és csöpögni kezd. A szalonna a „célszörű szögény embernek" legfőbb reggeli- és vacsoraétele. Különösen az otthontól távol nagy a jelentősége : kubikosoknál, gyékényvágóknál, részeseknél, napszámosoknál, kocsisoknál, vasutasoknál. A szalonnát a kommencióban is ki szokták alkudni. Ennek jellemző maradványa a szalonnapéz, vagyis az a pénzösszeg, amelyet a tanyai juhosgazda élelmiszer helyett szokott adni a juhásznak az iccés birkák gondviseléséért. Ez a század elején évenként és birkánként 10 krajcár volt.

136 A szalonnához esznek zöldpaprikát, nyers uborkát, uborkasalátát, vöröshagymát, hajdanában buruckát, újabban hajában főtt krumplit is, ősszel pedig véralmát. A krumplistarhonyát legtöbbször kisütött szalonnán főzik. Ez a szalonnazsír. Szegedi szólás szerint a sokoldalú ember mindönre jó, mint a szalonnazsír. A régi öregek az ótvart szalonnával szokták bedörzsölni. A lecsurgó füstös szalonnazsírt égési sebekről tartják foganatosnak. Tápaiak szerint a tejben főzött avasszalonna köhögésről hasznos. Készül a hasaszalonna, pofaszalonna, tokaszalonna néven megkülönböztetett részekből a finom, téli csemegének számító abáltszalonna is. „Annyi bizonyos—magasztalja

137 Tömörkény — hogy az abált szalonnának a napjai fogyóban vannak, s apránként letűnnek. Igazi abáltszalonna talán már nincs is a világon. Ami szaloncukrot a cukrász csinál a márványasztalon, az omlósság és fehérség dolgában nem volt ahhoz fogható. Az szinte olvadt, és szinte sajnálni lehetett, amikor az enyhébb tavaszi napok következtek, tisztán az abáltszalonna kedvéért ezt valóban sajnálni lehetett. Mert az télen volt jó, fagyott állapotban. Az szinte nem vágódott. Szinte még a bicska is örülni látszott, hogy ilyen finomságokban járhat. Haldoklót lehetett volna vele életre kelteni. Nem olyan volt az, mint amilyent mostanság hentesek árultak, hanem vastag volt és fehér, miként a liliom. Azt előbb pörkölni kellett, ezután forró vízben főzték, és abban a forró vízben kellett, hogy a fokhagymának valami kevés, halovány, csöppentett árnyéka tartózkodjon. És sokáig kelletett főzni, hogy már csaknem szétmállott. Akkor vashorgot ütöttek rajta keresztül, s kiakasztották a fagyra, s ott is maradt, mert azt nem volt szabad kamrába bevinni, csak vágtak belőle, amikor kellett. És kis darabokban kellett fagyasztani, mert úgy meg volt főve, hogy másként a maga súlya alatt leszakadt volna a horogról. Lestek is mindig a kutyák, hogy ugyan leszakad-e már? Nos, hát ez nem igen van már. Tűnőben van, mint a galamb, mikor az ég felé száll, és elvész a felhők között." A szalonnához néhány jellegzetes közmondás is fűződik. Tolvaj van a háznál: macska jár a szalonnára. Szeret káromkodni : szalonnát övött, síkos a szája. Szegeden is 135 Kovács J., 479; Tömörkény I., Egyszerű emberek, 61. 136 Kovács J. 392. 137 Tömörkény L, Hajnali sötétben 475. 505