Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Ládástöltő (Alsótanya) be tömték a húst, amely innen a toszogatóra húzott bélbe került. Ezt a módszert az asszonynép a hurkatöltésnél tanyán máig ismeri. A század elején még széltében használt, vaskereskedésben vásárolt kóbásztőtő már fejlettebb, szaporább munkálatú szerszám volt: 10—12 cm átmérőjű, és .40—50 cm hosszúságú bádoghenger. Egyik végére olyan vastagságú cső, piszli, Alsótanyán sütyü szerelhető, amelyre a kolbászbelet könnyen rá lehet húzni. Az üres hengerbe egy pontosan beleillő, gondosan kiesztergályozott keményfahenger szolgál, amelynek segítségével a hengerbe rakott kolbászhúst valamelyik erős férfi a hasával a bélbe nyomja, miközben a bádoghengert a két kezében erősen tartja. Egy másik férfi a töltés kezdetén a belet befogja, és vigyáz arra, hogy a töltelék kemény és egyenletes legyen. A bélben esetleg összetorlódó levegőt tűszúrással kell kiereszteni. A munka eléggé fárasztó volt. Pár évtizede a múlté. Alsótanyai ezermester találmánya a ládástőtő: 42 cm hosszú, 12 cm széles, 14 cm magas zárt faláda, amelynek egyik végében kiálló bádogtölcsér van, a másik végén pedig egy hajtókarral ellátott csavarmenetes tengely. A tengely másik végénél bent a ládában szelepszerűen működő, függőleges deszkalap. A láda tetején a nyél felőli részen keskeny nyílás látható. Itt rakják a ládába a kolbászhúst, amelyet a deszkalap szorít a tölcsérbe, illetőleg az erre ráhúzott kolbászbélbe. A szerszám egyik példányát a Móra Ferenc Múzeum őrzi. Manapság a gyári eredetű, megfelelő alkatrészekkel kiegészített húsdaráló nagyon leegyszerűsíti, megkönnyíti a kolbásztöltést. A hurkatöltés asszonyi munka: régebben szintén toszogató, újabban piszli segítségével készül. A hurka, tréfásan hurkuli a disznó hurkabél néven emlegetett vastagbelébe készített töltelék, amely apróravágott zsigerből, főleg tüdőből, fehérmájból, vérből, illetőleg kölesből vagy rizsből, régebben árpakásából, kukoricadarából, dercéből, újabb ínséges időkben, a második világháború alatt cirizsből áll. Töltés után mindjárt kifőzik, evés előtt megsütik. Van versengés, tréfás szócsata az emberek és asszonyok között, hogy ki készül el hamarébb a maga munkájával. Ha az első szál kolbász van készen legelőször, akkor azt a legfélelmetesebb nyelvű asszony nyakába akasztják. Ha viszont a fehérnépeké az elsőség, akkor a hurka a böllér nyakába kerül. Mint mondottuk, a hurkát az abálólében mindjárt ki kell főzni. Csak így lehet majd belőle sütni. Főzés után a hurkaszödő kalány, másként habszödő kalány néven emlegetett nagy, lyukacsos, homorú fejű kanálra emelve komlószárítóra rakják, majd rúdra, szögre akasztják. Fogyasztásával különben enyhe időben sietni kell. A sárgakásás hurkatöltelékkel megtöltött és kissé felfüstölt disznóbendő neve gömböc, amelyet savanyú, babérlevéllel ízesített lében megfőznek,disznóbőrt is tesznek bele és úgy fogyasztják. A tápaiak kásásgömböc néven is emlegetik. Ma már nem készül, kiszorította a disznósajt. A hurka és gömböc töltelékéből régebben kimaradt köleskását Luca napján abroncsok között szórják oda a tyúkoknak, hogy jövőre jó tojók legyenek. A hurka végét vagy kendercérnával kötik be, vagy pedig gyufaszálra emlékeztető pálcikával fűzik össze. Ennek hurkapálca, hurkacüvek a neve, amelyet Kálmány egyik 503