Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
7. Köteles a remekelő a bőrt állától fogva egészen köldökig egy huzamban hasítani: anélkül, hogy vagy a hasba bele, vagy a bőrből ki ne szalajtsa a kést. Az első láb térdtől a szegyfőig, a hátulsó láb horgas inától egészen a farkcsíkig felhasítandó. 8. A szegyet szoros vágással köteles levágni, de bendőjét vagy a szív hólyagját, vagy egyebet nem szabad megsértenie. 9. A tarját szabad pikkolnia. A kivágás három vágásból áll. Csak a közép, velős éren menjen végig, hogy fele egyik részen, a másik fele pedig a másik részen hasadjon. 10. A hátulja kétfelé hasítandó: a középső velős éren, de a rostély vágása nem lehet rongyos. A múlt század elejének mészáros remekléséről Beck Pista rajzol 56 jellegzetes képet. Értékes visszaemlékezésének viselettörténeti adatait a ruházkodásnál használjuk föl. A remekelés az alsóvárosi nyomáson, a szabadkai út mentén, a mostani vágóhíd tájékán ment végbe. Az ünnepélyes felvonulást lovas kommisszárius nyitotta meg. Nyomában hat perzekutor. Ezután következett a nap egyik hőse : a gulyabeli vad marha, a leütendő ökör felpántlikázott szarvakkal, hosszú, erős kötélpórázra kötözve. A köteleket két oldalt mészáros legények tartották, a végeit pedig az inasok szorongatták és kezükben karikás ostorokkal folyton durrogtatva hajszolták. Jobbról-balról körülöttük csaholva ugráltak a kövér mészároskutyák, vérbenforgó szemekkel és tajtékos szájjal, borzalmas látványt nyújtva. Ezután jelent meg a nap másik hőse: a remekelendő mészároslegény. Pörge selyemkalapban, panyókára vetett rövid, ezüstgombos kék dolmányban, karjain felgyűrt inggel, sujtásos kék magyarnadrágban, sarkantyús csizmában, előtte félre felakasztott fehér, kivarrott szélű kötővel, oldalán a réznyelű késfenővel, jobb vállán a taglóval ment lassú, kimért lépésekkel. A remeklő legényt városi hajdúk követték, akik a rendről gondoskodtak. Utánuk a polgárőrség zenekara. Végül a céhbiztos szenátor, a Város orvosa, a vásárbiztos. Őket követték a ládamester vezetésével a céhtagok, majd a céhbeli mesternek és leányaik. Nyomukban a kíváncsi sokaság. A nyomáson egy nagyobb térséget korláttal vettek körül. Kívül foglalt helyet a nép. A bekerített hely egyik oldalán emelvényt állítottak föl a hivatalos személyek számára. Vele szemben az ökörvezetők állottak a levágandó ökörrel, továbbá a remekelendő mészároslegény vállán a taglóval. A céhmester fölszólította, hogy a céh szabályai szerint a levágandó marhát egy csapásra taglózza le, mert különben nem lehet mester. A legény erre dolmányát odadobta egy inasnak, a legények pedig feszesre húzták az ökör szarvára kötött köteleket. Az ökör rábámult a feléje közeledő hősre, aki két kézre fogta a taglót, kissé oldalt állva célzott, és odavágott az ökör homloka közepére. Ez egész testében megrázkódott, lábai megbicsaklottak, majd összerogyott. Erre a nép nagy ujjongásban tört ki, a banda tust húzott. Az új mester nagy diadallal tért vissza a házához, ahol az ökröt a céh szabályai szerint még meg kellett nyúznia és feldolgoznia. Mikor ezzel is megvolt, a jelenlevő céhgyűlés mesterré avatta, kiadta neki a mesterlevelet, majd pedig a levágott marha húsából nagy vendégséget csaptak. Az újjászülető Város a XVIII. század elején a csikósokéhoz hasonlóan esküt ír elő 57 gulyásainak számára, akik a közlegelőn a polgárság marháit gondozzák : Iuramentum Caevariorum Én N. N. Esküszöm az egy élő igaz Istenre, tellyes Szent Háromságra, Atya, fiú és Szentlélekre, Boldogságos Szűz Mariára és Istennek minden Szentyeire, hogy az idén, új, esztendeig mint Gulyás 56 Beck P., Mészáros-remekelés. Régi szegedi céhünnep. SzN. 1905, 313. sz. 57 Tápay-Szabó László kéziratos forrásgyűjteményéből. 30 A Móra F. Múzeum Évk. 75. II. 465
