Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
kiil, és itt toboroz szülővárosának visszafoglalására 2 ezernyi hajdút, azaz marhahajcsárt. A Kassára menekült szegedi polgárok közül legtöbbet az irodalompártoló Szegedi Pap Benedek alakjáról tudunk. Benedeket és bátyját, Antalt legidősebb bátyjuk, Pap Ferenc nevelte, aki egykorú följegyzés szerint Szegeden volt a marhakereskedésbe fő. A vagyont a három testvér közösen kezelte. Egyek voltak ők mindenbe mind marhával és minden jószággal. Valami volt az ő birtokuk alatt, semmiből osztozottak nem voltának. Ferenc halála lön az ö felsége hűsége mellett a szegedi hadba, vagyis 1552-ben. A család kénytelen Kassára menekülni. Egykorú családi bevallás szerint ezzel az osztatlan vagyonnal hagyta el Szeged városát: summája az mennyi marhat elhoztak: Hoztanak el másfél száz fejős tehenet, száz ökröt, az ménest és még egyebeket : ékszereket, posztókat is. Nagyszombat árumegállító jogáról is híres régi kereskedő városunk volt. Nyilvánvaló, hogy szegedi kalmáraink nem jöttek ide idegenbe, mert üzleti kapcsolataink a Birodalomba irányuló marhakereskedelem révén már bizonyára régebben megerősödtek Nagyszombat városával. Erről többet is tudnánk mondani. Elég azonban hozzá, hogy Takáts Sándor levéltári kutatások alapján megemlékezik Szegedy András és Szegedy Márton nagyszombati tőzsérekről, akik olyan jómódúak voltak, hogy a királyi kamarának is többször nyújtottak (1576) kölcsönt. Nemcsak szegény, megnyomorodott maradék Magyarországnak, az mi édes hazánknak szükséges és gondviselése, de mi magunk értelme is erre kötelez — írják más, hasonló alkalommal (1578) nagyszombati tőzséreink. Hogy ezek az elvándorolt tőzsérek meddig őrizték szülővárosukkal, illetőleg a hódoltsági Alfölddel való családi és gazdasági kapcsolatukat, adatok híján nem tudjuk megmondani, azonban néhány nemzedékrenden át föltételezhetjük. 49 Térjünk azonban vissza a török alatt kesergő Városba. Az 1550. évi szegedi török adóösszeírás tőzsérségre utaló nevei: Maszáros Imre, Maszáros László. Az 1585. és 1595. évi vámjegyzékben számos polgár fizet 3—200 marhája a után vámot (gömrük). Ezek hihetőleg csak gazdák voltak, ezért kellett adózniuk. Amint mindjárt látni fogjuk, a mészárosok teljes adómentességet élveztek. Kevéssé hangsúlyozott Takáts Sándornak az az adata, 50 hogy a XVI. század végén a hódoltsági területen a dalmáciai Zára felé is volt rendszeres marhahajtás az Adrián át Velence számára. Ebbe az ügyletbe föltételezhetően a szegedi mészárosok is belekapcsolódtak. Máshonnan is tudjuk, hogy a Város és Dalmácia között a török időkben eleven kereskedelmi kapcsolatok voltak. Reizner János az alsóvárosi franciskánus kolostorban ránk maradt, és jelenleg a Szegedi Állami Levéltárban őrzött 52 eredeti török oklevél és egyéb források alapján részletes, szinte végérvényes képet rajzol a szegedi mészáros céh viszontagságos történetéről. A következőkben teljességgel Reizner előadását követjük. 51 A török állami szervezetben szegedi mészárosok teljesítették a postaszolgálatot. Budára, Egerbe, Temesvárra, Belgrádba ők hordták a török hatóságok leveleit. Ők voltak a futárok és seregek kalauzai. „A szegedi mészárosok — írja 52 egy török irat — régtől fogva mai napig hordozói valának a padisáh parancsainak és más, kormányzást illető leveleknek majd Budára, majd más keresztény városba és tartományokba." E terhes szolgálatuknál fogva a hódoltság alatt a harácsbasi számára 49 Mindezekről bővebben Szeged reneszánszkori műveltsége 103. 50 Takáts S., Szegény magyarok 149. 51 Reizner, III, 459. 52 HódOkm. II, 287. 462
