Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

val alkalmatos erre nagyon. Ott, ha nyomot talál is, a nyom utoljára csak kivezet valami útra, ahol aztán már föl nem ismerkszik. A lókötőt megöli az, ha nyomot hagy maga után. Ez okból van, hogy télen, amidőn nagy havak járnak a pusztán, sohasem kötnek lovat." Cserzy Mihály viszont így emlékezik

44 a lókötésre : „A betyárvirtus abban állott, hogy az egyik tanyából kivezette kötőfékjénél fogva a lovat. Átvágtatott vele a másik tanyához, ami éppen egy óra járásnyira lehetett ide. Onnan kihozta az istrángot és hámot, és így kocogott a harmadik helyre, a fészer alatt levő vasalt kocsiért. Ez elé fogta a lovat, és most már nyugodtan hajtott arra felé, amerre a lopott dolgokat értékesíthette." A rácsiholás módja Herman Ottó hallomása szerint az volt, hogy egyik cimbora kovát csiholva sötét éjjel belopakodott a lovak közé, hogy a hirtelen villanó fényességtől megriadjanak, és a zavarban a lókötőnek könnyű legyen az elkötés. Hudoba József nagyidejű kisteleki gulyástól hallottuk : ha kiderül, hogy a sötétben elkötött ló hajítófát sem ér, akkor a betyárok, pásztorok a maguk lovára ülve, járatlan helyre vezették. Ilyenkor a kötőféket levéve róla, jól rávertek, hogy világnak fusson. Az elkötött ló értékesítéséről a vásároknál szólunk. Külön művészet volt a szilaj csikónak a többi közül való kifogása. Erre a célra az akasztórúd szolgált: mintegy 3 öl hosszú, könnyű fából, tehát akácból vagy fenyőből készített, egyik végén hegyes rúd. Erre a végére olyan kötél van beleszúrva, amely egy nagyobb, laza hurokban végződik. Ezen belül még egy kisebb, merevre kötött hurok is van. A hurkot a rúdvégen a kiszemelt csikó fejére ejtik, egyidejűleg pedig a rudat kieresztik a kezükből. A kifogást egyetlen ügyes ember is elvégezheti: egyik kezében a rúd, a másikban pedig a kötél. Más eszköz volt a csikófogó kötél: 5—6 öles, végén hurokkal ellátott kötél, pányva. Ha nem esett a rádobott kötél egészen a gégéjéig, akkor bizony elszaladt a csikó vele. A kifogáshoz két ember kellett, akik ezután elmarkolták a fülét meg az orrcimpáját, majd mindjárt kocsihoz kötötték. Célravezetett olykor a cserpák is. Ez — mint ismeretes — félgömb alakú, mintegy 30 cm átmérőjű, kívánt hosszúságú nyélre szerelt vasedény. A régi csikósok szükség esetén ezt is használták. Kukorica- vagy zabszemet tettek bele, és amikor a csikó a szájával belenyúlt, a cserpákkal magukhoz rántották. Ez leginkább este történt, amikor a fiatal jószág már kiszaladozta magát, elfáradt. A régi pásztorok, főleg a szilajok, ridegök világával függött össze a betyárélet, amely a szegedi vonatkozásban, Rúzsa Sándorra is gondolva, külön monografikus feldolgozásra vár.

45 A betyár török eredetű szó. Nátly József meghatározása szerint „jelent szolgálaton kívül tsapongó embert." Hasonlóképpen Tömörkény is: „a régibb magyar nyelvben a betyár szó nem azonos a zsivány szóval, hanem inkább csak azon embert jelenti akit nem várnak otthon vetett ággyal s akinek szállást a bokor ad. Csongrád megye több részében a betyár szó ma is becsületes embernek a neve. Az olyan bérest nevezik úgy, aki nem évszámra, hanem hónapszámra van szerződve a gazdához, vagyis 44 Cserzy M., Legendás időkből 13. 45 Történetek ... 12. 459