Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
legyen az üzleti forgalma. A pata fölötti csuklónak egyébként csűd, a hátsó lábszar alatti bokahajlatnak csánk, a lábszáron olykor előforduló varasodásnak béka, a csánkon keletkező pókosodásnak, kinövésnek pedig csánkpók, vízpók a neve. Nincs orvossága. A sörény, lósörény a boszorkánypörökben szintén előfordul. 1728. Vallja keresztény lelkére, hogy neki egy szép csikója lévén, azt a Kökényné megkedvellette, és az hazáért kérte. Hogy azfatens nem akarta odaadni, monda Kökényné: no odaadná még két hét múlva. A lovat az istállóban annyira öszve keverték, és öszve fűzték, hogy egyik lova soha többet föl nem kelhetett, az másik is azután két hét múlva megdöglött, noha annak előtte semmi gondjuk nem volt, és azon éjszaka kötőfék sem volt a lovak fejében. 291 Itt nyilván a sörényeket fűzte össze a bűbájos. A rúzsaiak szerint háromasba szokta fonni. Szintén rúzsaiaktól hallottuk, hogy a bűbájosok el tudják rabolni mások lovának húzóerejét maguknak, a maguk lovának, ha titokban sikerül a sörényét levágniuk. Ezért éjszakai legeltetésnél is nagyon kell vigyázni, hogy a gonosz ember ne férkőzzék a lovakhoz. Ha a ló nem akar húzni, akkor a zákányi ember bal kézzel belevágja a bicskáját a kocsirúdba és ezzel a rontót sebzi meg. 29 Öreg tápaiak máig boszorkányfonás néven emlegetik a lovak gubancos, befonásra emlékeztető sörényét, ami nézetük szerint a boszorkányok munkája. Úgy védekeznek ellene, hogy éjszakára fokhagymafűzért akasztanak az ilyen ló nyakába, és a söprűt bugájával támasztják fölfelé a sarokba. Éjfélkor gyertyával kimennek az istállóba és lángjánál gyömbérgumót égetnek csukott ajtó mögött. Ha nem cselekednének így, a boszorkányfonás elszárítaná a jószágot. Alsóvároson az ilyen sörény tövét fokhagymával dörzsölik, vagy visszakézből késsel hasogatják a sörényt. Ha a sörény becsavarodik, akkor öreg felsőtanyaiak szerint a lovat az ördögök nyergelik. Ilyenkor befokhajmázzák, vagyis megtört fokhagymával bedörzsölik a ló sörényét. Öreg zákányiak az ilyen ló sörénye alá fatuskót tesznek, amelyet baltával vernek : az ütések a bűbájost érik. Máshol is említjük, hogy a lófarok elégséges ahhoz, hogy a ló meggyógyuljon, ha az orvosember, javasasszony akár egyetlen szálára is ráimádkozik. Nyilvánvaló, hogy eredetileg mágikus megfontolásokból szolgált régebben a lófarok fésű helyéül. Herman Ottó írja, hogy Alsótanyán az ajtó belsején szögre akasztott lófarkat látott, belevágott fésűvel. Megjegyzi, hogy egyúttal a fésű tisztogató eszköze is volt. Máshol szólunk a lószó'rből készült gyűrűről, óraláncról, szitáról. A pusztai lótartásra már a szegedi középkorból vannak színes adataink. Ez természetes is, hiszen a lónak a víziszállításban, hajóvontatásban, de a kocsizásban, hírközlésben is évszázadokon át kivételes helyi jelentősége volt. Bertrandon de la Brocquière számára a legnagyobb szegedi városélmények közé éppen a ló tartozott. 30 „Temérdek szilaj és eladásra szánt lovat láttam. Ezeket nagyon jól tudják megfékezni és megszelídíteni. Ez pedig nagyon sajátos látványt nyújt. Mondták nekem, hogy aki 3—4 ezer lovat óhajtana, a városban találhatna annyit is. A lovak olyan olcsók, hogy bárki 10 magyar forintért igen szép csődört vehetne." 28 Reizner IV, 373. 29 Puskás Ferencné pedagógus zákányi gyűjtéséből. 30 Szamota /., Régi utazások, 91.
