Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

ledtem. A vasbéklyót valamikor főzni szokták. Azt feledtem el, hogy miféle folyadékban főzték. Csak annyit tudok, hogy az ilyen béklyót azok a ráspolyok, amelyek a tolvajnép kezeügyében voltak, egyáltalán nem fogták. Nem lehetett a ló lábáról lereszelni, minélfogva nem lehetett a lovat ellopni." A semlyéken olykor a pányvakaró néven emlegetett, földbe vert cövekhez a hosszú pányvakötél, vékony pányvalánc segítségével kipányvázzák a jószágot, h fejkötélnyűg, kötélverők szakmai nyelvén kopstikli a marha szarvára, nyakára erősített kötél kikötés céljából. Tápai neve kelevíz, csülköskötél. így szabadabban mozog, legel, mégsem tud elbitangolni. A kötélen Tömörkény megfigyelte,

20 de mi már nem láttuk, a pányvaforgó néven emlegetett, kovácstól készített csuklószerű vaseszközt, amely arra szolgált, hogy a kötél, lánc ne vessen csókalábat, és így a jószág ne gabalyodjék bele. Lótartás A ló a szegedi magyar ember világával is bensőségesen összeforrott. A mi tájunkon is tártak föl honfoglaláskori lovas sírokat. A bojárhalmi leletnek nemzetközi jelentősége van. Nyilván ennek az ősi temetkezési hagyománynak átszellemült formája, hogy Dékány Péter helybeli polgár végrendeletében (1720) 30 lovát az alsóvárosi barátoknak hagyományozta. A szegedi nagytáj több helyén a gazda halálát még manapság is megjelentik a hozzátartozók a jószágnak, sőt a gyász jeléül a lovakat egészen a temetésig szabadon eresztik, hogy a sírig mintegy kövessék a halottat, illetőleg visszajárva ne találja a helyükön. A Kálmány Lajostól följegyzett 21 tiszaszigeti, azaz ószentiváni hiedelem szerint a meghalt ember lelke fehér lóba megy át. Sajnos mi már nem hallottuk a Szirmai Lajostól följegyzett jeles mondást

22 arra, amikor nem rokonok az atyafiságot erőltetik: atyafiak a fehér juhról. A szólás már elvesztette eredeti hiedelmi hátterét, a fehér ló képzetét, amely a székelység világában még eleven. Ha kérdezősködőnek nem akarja a szegedi ember megmondani, hogy hova indul, akkor e szavakkal utasítja el : a fehér ló seggibe csúszkálni. Tápén még ezt is hozzáteszik: gyere velem, aztán të mégy elől! A szürke ló látása a szegedi néphit szerint is szerencsét hoz. Ezért a bérkocsisoknak lehetőleg szürkelovas fogatuk volt. Polgári esküvőre is ilyenen mentek. Az ószentivániak szerint a szemen keletkezett árpát úgy kell elmulasztani, hogy késsel kaszáló mozdulatokat végzünk feléje, közben azt mondjuk : árpát vágok, árpát vágok, fehér ló seggibe! A lóhoz fűződő szegedi hiedelemvilágban is sajátosan kettősség mutatkozik. A mesebeli, segítő tátosló nyilván még az archaikus hagyományokat, totemisztikus képzeteket is tükrözi. Kálmány följegyzése szerint a táltoslónak már a csikaja is foggal születik. Ha más ló meglátja: rugdossa, el akarja pusztítani. Csak az anyja nevelheti föl. Ha azonban két hónapos koráig megmarad, akkor már a világon egy lótól sem fél. Nyilvánvaló, hogy a kereszténység hatására csaptak át a lóról való néphagy сmányaink az ellenkező végletbe is. Az efléle ambivalencia a néphitben nem ritka. Kálmány hallotta,

23 hogy a ló az ördögtől származik. Jázovai hagyomány szerint az ördög embert meg lovat formázott, de amikor megindult, porrá vált. 20 Tömörkény I., Az ősfoglalkozások és Szeged. Herman Ottó kutatása. SzN. 1898, 223. sz. 21 EA. 2852. 22 Szirmai L., Szegedi szólásmódok. Nyr. 1879, 234; Vö. még Gyallay £>., Lófi székely — lófő székely. MNy. 1959, 218; Rásonyi Nagy L., A székely név eredete. MNy. 1960, 188. 23 Kálmány L., Összeférhetetlen táltosainkról. Ethn. 1917, 261. 450