Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

fűzték. Aligha esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy halászatunk rendszerezéséhez szegedi, tiszai tapasztalatai, élményei is jelentős tanulságul szolgáltak. Alapul természetesen mindenütt fölhasználjuk, de lehetőségeink szerint ki is egészítjük Herman Ottó anyaggyűjtését és ábrázolását. * Először mi is a rekesztő halászatról szólunk. A vejsze,

60 alsóvárosiasan veiz, Dugonicsnál veisz, Nátly Józsefnél vész vagy lésza, tápaiak ajkán vejsz, vejsze már a dömösi prépostság alapítólevelének egyik szolganevében fölbukkan: weices. Ez nyilván Vejszés alakban olvasandó. A vejsze nádból, vesszőből készített, ma már elvétve csak tápai halászoknál látható halfogó rekesztek. A szegedi vejsze eredeti alakjában sokszor 2 m magas, hogy a hal ki ne tudjon ugrani belőle. Ha alul elkorhad, akkor lejjebb verik, és így magassága fokozatosan csökken. Kora tavasszal leginkább dögvizekben állítják föl, őszre elkorhad. A következő esztendőben azután újat kell állítani. A vejsze részei: a kürtő, más néven még fiók, kamra, vagyis belső öblös rész, ahol a hal megreked. Az udvar a kürtő előrésze. A lésza, ritkább nevén szárny nádból vagy vesszőből készített, gyékénnyel összefont sövény. A pelőce a kürtő kitáruló, lészához igazodó vége: a hal terelésére szolgál. A hosszabbnak nagypelőce vagy térítőpelőce, a rövidebbnek pedig kispelőce a neve. A vejsze készítéséhez Tápén használatos egy ősi szerszám, a mintegy 60 cm hoszszú veiztövőrokka, veiztövőráma, vagyis erős deszkalap, amelyet vízszintes irányban alkalmazva, a veiz kiformálásához használnak. A vejsze kürtőjéből a halat hosszúnyelű szákkal szokták időközönként kiszedni. A rekesztő halászatnak másik ősrégi, bibliai eszköze a varsa (sagena). Ez is a halak betévedésére számít. Könnyen vihető ide-oda. Kötélhez kötve a part szélén szúrják ki.

61 A vele való halászat, varsázás középkori szegedi virágzására utal az 1522. évi tizedjegyzékben kétszer is előforduló Varsás családnév. A varsát a szegedi Tiszán is vagy teljes egészében vízmenti fűzvesszőből fonják, ez a ritkább, vagypedig a váza készül vastagabb vesszőből, amelynek varsaabrincs, röviden abrincs a neve. Közeit hálóval kötik be. Tölcsérszerűen keskenyedő belső hálóján át téved a hal a zsákba. A külső bejáratnak száj, a belső elszűkülő résnek vörsike, vörcsök a neve. A varsához a szárny, azaz hálóból való fal is hozzátartozik a halnak a varsába terelésére. A kitűzésre szolgáló szárnykaró helyzete szerint lehet fejkaró, másként farkaró. Ehhez kötik a varsa csúcsos végét. A középkaró a szárnyasvarsa belső szárnyát és magát a varsát tartja. A varsának Szegeden több fajtája ismeretes. A dobvarsa döghalászok szerszáma, akik holtágban, nádas mellett halásznak vele. Két bejárata van, szárnya nincs, két karóval szúrják ki. К fenékvarsa olyan fajta, amelyet súlyokkal ellátva, rákötözött zöld gallyakkal, kötélen a vízfenékre eresztenek le. Különösen hídláb mellé, úszóházak alá, gödrökbe kötik ki, és leginkább harcsára vadásznak vele. A kétszárnyú varsa, másként szárnyasvarsa szájához V-alakban két, hálóból font terelőfal, szárny szolgál. A belső vége a varsához van kötve, a külső pedig a szárnykaró segítségével a partra van kiszúrva. Különösen kiöntésekben használatos. A kisvarsa olyan kicsiny varsa, amellyel horogra való halat fognak, vagy akkor halásznak vele, amikor sekélyes a víz. A rekeszvarsa elhelyezésére fokoknál, kifolyásoknál kerül sor. 60 Herman O..I, 155. ei Kovács J., 267. 430