Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

S mikor mindezt elvégezvén, rendben hazatérnek a rakománnyal, még csak akkor kezdődik el a homokkofa dolga. Helyet keresni a parton, ahová a homokot kirakod­ják. Fölmérni, hogy mennyit hoztak? Megdeputálni, hogy jót hoztak-e. Disputálni a legénységgel a fizetést illetőleg, meg a hajóvontató rácokkal. Megállapítani, hogy mennyit kértek már ki a pénzből előre, s mennyi ital ment el nekik hitelbe. Számon­tartani, hogy hazahoztak-e minden kötelet, rudat, csáklyát, járódeszkát, evezőt? Azután pedig, mikor minden rendben van : lesni a vevőt a parton és alkudni vele a homokra. Néha odaadni úgy, ahogy viszi. Mert van eset rá, hogy hirtelen fölárad a folyó, és akkor, ha a vevő nem viszi el a partról pénzért a homokot, elviszi helyette ingyen a víz." Annak a porond, porondolás, zátony, hordás néven emlegetett területnek, ahol a Tiszán, illetőleg Maroson alkalmas homokot találnak, a szakmában homokbánya a neve. A tiszai homok, tiszahomok leginkább csak falrakásra alkalmas. Innen afalazó­homok megnevezése is. A Tisza partján mélyről bányászott nyirkos homoknak, amelyet a kert talajának megjavítására, továbbá a palántaágyak előkészítésénél hasz­nálnak : fövenyhomok, röviden föveny a neve. Sokkal finomabb, mert szemcsésebb a Maros homokzátonyain bányászott maro­si homok. „Ez a Maros — írja 3 Tömörkény — ez az Erdéllyel közös, mérges, limányos víz olyan homokot is hordoz, hogy abból egy liternek az ára tíz liter pattogatott kuko­rica árát meghaladja. Sokan élnek belőle." Terescsényi György aranyhomok nevét is hallotta. „Az egész határban — írja 4 — messze el Makóig csak egyetlen egy fajta volt kapós: az aranyhomok. Ez pedig a Maros legalsó folyásának medrében található. Ott sem mindenütt, csak a torkolathoz közel, ahol a meglassúdó folyó hirtelen letisz­tul és lerakja terhét. Az aranyhomokot nagyszömű néven is emlegetik a népek. Az építőipar vakolóhomoknak ismeri." A marosi homok más neve élöshomok, ez „nagyszemű kavicsos és fölösen van közte macskaezüst. Várakozó János figuracsináló — jellemzi 5 Tömörkény — aki egész életét ezen foglalatosságban tölti, így vél róla: A legjobban mégis csak arrul ismerkszik, ha az embör a szájába vöszi. Ha a fog alatt roppan: jó, ha nem roppan: iszap. Nohát akkor így van. El kell fogadnunk ez igazságot, mert különbet úgyse tudunk." A marosi homokot leginkább Klárafalva, Ferencszállás alatt szedik hajóra. Följebb is szoktak azonban menni, egészen Apátfalváig. A pátfalvi homok, szakmai nyelven kulé borsószem nagyságú kavicsokból álló, betonkészítésre alkalmas homok. A homokhajó, homokoshajó legtöbbször kiérdemesült gabonáshajó, más szóval fahajó volt. Ezeknél kisebb volt a könnnyűjárású burcsëlla, homokosburcsëlla, továb­bá a luntra. A homokmunkások alkalmi szállásául a kisebb tanyahajó szolgált. A homokszállító hajó „szlavóniai tölgyfából készült — írja Aldobolyi Nagy — eresztékeit szurok és erdei moha tölti ki, a gyalult keményfadeszkákat hatalmas vas­kapcsok rögzítik egymáshoz. Feneke lapos, sekélyjáratú, belseje öblös, ládaszerű. Elül, hátul kissé fölkunkorodik. Elején nehéz vasmacska lóg erős láncon, fölötte az eresztőszerkezet. Az orr külső falán fehér bádogtábla, felirata: Isten velünk! A hajóorrban tartják a szükséges szerszámokat: köteleket, vaskapcsokat, pal­lókat, láncokat, tartalék sodronykötelet és azokat az egyszerű alkalmatosságokat, 3 Tömörkény I., A Szent Mihály a jégben. 395. * Terescsényi Gy., Lesz, ahogy lesz. 182. 5 Tömörkény I., Ne engedjük el a madarat. 201. 410

Next

/
Oldalképek
Tartalom