Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Idősebb tápaiak még manapság is ügyelnek arra, hogy kenyérszegésnél a púpja a Maros felé álljon. Okát már nem tudják adni. Régi, ma már nem élő néphit szerint, amelyet a felsővárosi Kovács János jegyzett föl, a sárkányt nagy vihar és forgószél idején a boszorkányok áthozva a határon, a Maros torkolatánál eresztették a víz mélyére, ahonnan azután hatalmas örvényeket, limányokat szokott kavarni, és ebben hajók, hajósok pusztulnak el. A „határon" való megjelölés nyilván még az 1686— 1779 között Temesközben fennálló katonai határőrvidék emlékezetét őrzi: túlnan még a török világ, illetőleg a bánáti senkiföldje. Lehetséges, hogy ezzel a hiedelemkörrel függ össze a Maros egykori, szabályozás előtti torkolati táját megjelölő Tündérhát, továbbá a Vedres István színdarabjában olvasható Tündérök kapuja,

52 amely a szegedi Vár egyik, nyilván északkeleti kapujának volt a sajnos, magyarázatlanul hagyott neve. A Marosban olykor áramló habarcsos víztömegnek, amely halakat sodor maga előtt, a szegedi halászok ajkán lippai víz a neve. Ebből a Marosban halászni nem lehet. Amikor azonban kijut a Tiszába, akkor sok halat lehet benne fogni. A Maros szegedi részét-megjelölő partrészek: a Marostorok, a tápai réten elterülő Marosdűlő, Maroshát, Marosszél dűlőnevek, a Marostű, részletezve Nagymarostű, Kismarostű, amelyek a Maros, főleg a Hóttmaros, öregek ajkán Dögmaros árterületét jelentik Újszeged és Szőreg között. Egyik Szőreg alatti szakaszának egyébként Cserőke a külön neve. Nagyhírű kertészetéről, faiskoláiról más összefüggésben szólunk. Egy 1782-ből származó levéltári adatot Inczefi Géza idéz: Marostó, amelynek azonban fekvése, jellege ismeretlen. A szegedi határban folydogáló erek között legnagyobb a szeszélyes Maty, amely a Várostól nyugatra, jó órajárásra, a Fehértó tájárul indul és Röszke alatt ömlik a Tiszába. A József császár idejében készült térkép szerint északi folyásának Kismaty, a délinek pedig Nagymaty volt a hajdani neve. Egykori Főére, Fevere néven emlegetett partmenti erdőségeiről Vedres István emlékezik meg: azt magam is hallottam a régi öregektül, hogy a Szegedi Tisztelendő Páter Barátok Templomának Födeles Fája, a Maty partján volt Fevere nevezetű erdőben vágattatott, tehát régenten volt Erdeje Szeged Városának. Vedres István műszaki terveiben egyébként a Maty tiszai hajóink telelőhelyeként, illetőleg supertelepként szerepel. A Matyban vízállásos években még századunk elején is halásztak, madarásztak, nádat vágtak, csónakkal közlekedtek. Halászatát 1884-ben évi 85 forintért Boros István hajósgazda bérelte a Várostól.

53 A Maty Város felől eső bal partján voltak még a múlt század derekán is az alsóvárosi gazdáknak kertségei, gabonanyomtató helyei, szérűskertjei. E feketeföldeken bontakozott ki legelőször az alsóvárosi paprikatermesztés. A Matypart megnevezett határrészei, dűlői északról-délre : Ződfás, Matyoninnen, Belsőmaty, Maty-ódal, Puskaporos (katonai lőszerraktár után), régebbi nevén Delelő, Terehalom (1717), Maty torka. A túlsó oldalon Matydërék, illetőleg Matyontúl, másként Túllamaty, Borzas (1748), másként Csízikhalom, Sárosvőgy (1811). A Matyón már régebben épült két kőhíd. Mellettük vám, illetőleg csárda. A szegedi és dorozsmai határ összeszögellésénél, hatalmas nádas tövében állott a Putricsár62 Vedres I, A haza szeretete 87. 53 SzN. 1884, 19. sz. 356