Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
kifogazott kaszavasból készült fűrész. Olykor létráról is használják, hogy a legmagasabb ágakat, a fahegyet is elérjék. A nyesés következtében kisebb árnyékot vet a lomb a bevetett földekre, főleg a napkedvelő szőlőkre. Az is számít, hogy így jobban vastagodik a törzs, amelyből azután értékes szerszám- és tűzifa lesz. Ennek érdekében olykor még a teljes l'ényakalásra is sor kerül, vagyis a koronát egészen levágják. Az így nyert faanyag további felhasználására számos más vonatkozásban még többször kitérünk. Szegényebb tanyai embernek, régi juhásznak, olykor székes homokra kerül a hajléka, nem építhet az értékes termőföldre. Itt hiába keressük a fát. Az ilyen tanyának kopasztanya a neve. „Azért neveztetik így — írja 140 Tömörkény — mert a környékén a föld nem termi meg a fát. Próbálhatnak vele bármit, némely mérges széki földben a fa meg nem terem. Próbálnak gödröket ásni, azokba jó földet hordanak és úgy ültetik oda a fát. Ám a fa így is csak addig él, míg gyökerei le nem haladnak a széki földig, és ha a gyökér odáig leért, a fa kivesz. Nem használ semmiféle orvosság semmit... így a tanya körül ottan nem bólogatnak a fák, hűs árnyat nem vetnek. Valóban úgy kell külön karókat leverni a földbe, hogy legyen, amikhez a tehén hozzádörgölődzik." Különben minden tanyában van dörgölődzőkaró, hogy a kazlat, épületsarkot, kerítésoldalt megkíméljék. „A szomorú tanya viszont az — folytatja — amely mögött a szegénységet a szénaboglyák hiánya jelzi. Mert amelyik tanya mögött nincsen szénaboglya, abban a tanyában nincs jószág, ahol meg jószág nincs, ott meg csak egy kis tej sincsen, hanem szegénység van ott és nincstelenség." Akadtak tanyai jógazdák, akiknek több tanyájuk is volt. Amelyikben nem laktak, azt természetesen kiadták bérbe, használatba. Ennek lakóház neve járta. A lakos rendszerint fiatal, hazátlan zsellér volt, öregesen zsöllér, tápaiasan zsillér volt, aki árenda fejében kötelezte magát általában havi egy napi munkára a gazdánál, aki olykor kisebb-rövidebb munkát, elfoglaltságot is róhatott rá. Bár ezt az állapotot nem tartották kiuzsorázónak, a lakók mégis iparkodtak mihamarabb szabadulni belőle, és a saját, esetleg igen kezdetleges hajlékukba költözni. Az egyezkedésnek más változatai is voltak. így a lakó kapott tanyát, melléje ingenös néven emlegetett kertet, de a tanyához tartozó földeket már nem ő használta, legföljebb egyesség szerint megmunkálta. Lakbérét természetben vagy munkával rótta le, és legtöbbször a gazda földjén feleskedett, részesmunkát végzett. „Családos ember a zsöllér — írja századunk legelején Tömörkény 141 —, felesége és gyermekei is vannak lehetősen. Éltetője a napszám, maga is, az asszony is dologra jár, ha van munka, míg télen át az ember robotot teljesít a lakásért a gazdájának. A zsöllér ugyanis ingyen lakik valamely tehetősebb ember tanyáján. A tanyákat nem építik akkorára, hogy azokban külön kiadó lakás is legyen, hanem ez másként van. Ha valamely kisbirtokról elpusztul a tulajdonos, a földet megveszi egyik vagy másik gazdaember, aki ott a környéken lakik. Az az öreg tanyáról intézi az új földön is a gazdálkodást, s az erre épített tanya így üresen marad. De csakhamar jelentkezik bele lakónak a zsöllér, mert ez az ember, akinek semmi földje és háza nincsen, ott született kint a mezőkön, s ott akar maradni. Jobb sorsa volna, ha a városszélre húzódik, mert ott többször kap munkát, és a napszám is nagyobb, de hát ő ezt nem szándékolja, hanem odakünn marad az ingyen lakásban. Ez azonban mégsem egészen ingyen, hanem robotjai vannak. így a gazda földjeire felügyelettel tartozik lenni, a tanyát is rendben kell tartani, azonfölül télen át, mikor napszámba úgyse járhat, a gazda hívására köteles megjelenni az öreg tanyában dologra. Tesznek még más kikötéseket helyenkint. így van hely ha a gazda tanyáján 140 Tömörkény I., Homokos világ 182. 330
