Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

trágyadomb szélén végzik el dolgukat, hogy ürülékük ne vesszen kárba. Hallottunk olyan takarékos tanyai gazdákról, akik ha rájuk jött a szükség, a szomszédból is visszasiettek a maguk földjére. A legkezdetlegesebb latrina nyilvánvalóan a pityöre, tápaiasan pütyöre, Dugonicsnál pityeré: gödör, amelyen két párhuzamos palló van átfektetve. Aki a dolgát akarja elvégezni, az két lábbal a két szál deszkára kuporodik. Az egészet nádból vagy szárból rögtönzött kerítés veszi körül. Ma már ritkán, akkor is ideiglenesen fordul elő. Az árnyékszék, népiesebben r'éterát, tápaiasan hajzli, öregek ajkán Pilátus konyhája, tréfásan kávéház, uraskodó újabb szóval krozet, vécé, deszkából készült, ajtóval, pöcegödörrel ellátott illemhely az udvarban a trágyadomb mellett, de a gémeskúttól távolabb. Ezt a higiénikus formát az árvíz utáni városrendezés írta elő, de később a tanyavilágot is kötelezték rá. Mint azonban láttuk, használata itt máig sem mondható kizárólagosnak. A szükségét végző emberre tréfásan ezt mondják : az urak dógán van. Azt akarják vele kifejezni, hogy ezt még az urak sem tudják mással elvégeztetni, nekik is meg kell érte dolgozniuk. Mint mondottuk, így is: Pilátus konyháján van. A szólás folklór háttere még tisztázásra vár.

120 A trágyadombról a mezőgazdasági életnél bővebben is szólunk. A kerítés anyaga a szegedi tájon igen változatos. Megválasztása az anyagi körülményektől, környezeti föltételektől, hagyományőrzéstől egyaránt függ. Talán legrégibb a sövény, vagyis a vesszőből font kerítés. Az élősövény, elevensövény, meghatározva: kertsövény, udvarsövény, élő bokrokból nevelt kerítés, de inkább tanyán, gyümölcsösben. Ellentéte a szárazkerítés, amely nem élőből van. A kar cél, kor cél főleg tápai öregek ajkán jelenti a házilag készített kerítés hevederét, de magát a kerítést is. Eszerint van nádkarcél, fakarcél, deszkakarcéi, sőt újabban drótkarcél is. Jelenti azonban karcél, de főleg korcol igei alakban a kerítés készítését is: megfelelő távolságban oszlopokat ás le, és egy (fölül), ritkábban két (alul-fölül) vízszintes hevedert erősít rá. Az oszlopközöket földbe mélyeszteti, kis árokba állított függőleges náddal, rőzsével, napraforgószárral tölti ki, amelyeket azután gúzzsal, dróttal, Tápén gyékényij

annal fognak, kötnek a hevederhez, amelyet — mint mondottuk — karcél néven is emlegetnek. Archaikusnak tetszik, leginkább már csak faluhelyen a vertfalkerítés, főleg utca felől. Újkígyóson a tetejét borító dohánykórónak, szalmának, fűnek, tetőcserépnek kalap a neve. Ehhez hasonló, de már fejlettebb a vályugkerítés is. A deszkakerítés régebbi fajtája a vízszintesen és ritkásan felszögezett néhány palló. A függőlegesen egymás mellé helyezett, a nyílásokat léccel beborító, a felső végeket vízszintes, olykor kicifrázott széles lécekkel leszorító deszkakerítés a Víz után vált általánossá. A nap- és széljárás biztosítása végett különösen kerteknél igen alkalmas a léckerítés, másként rostélykerítés. A század elején Sebestyén Károly írta le. Ennek a formavilágnak már csak a töredékeivel találkozunk. Újabban a drótkerítés néven emlegetett sodronykerítés is elterjedt. A tanyai kerítések sok fajtájáról a tanyaház jellemzésénél szólunk' bővebben. A tégla- vagy kükerítés, kűlábaskerítés már századunkban a városi parasztság fokozódó jólétével, illetőleg munkafeladatainak megsokasodásával válik szükségessé. 120 A szar szóval kapcsolatos durva, de sokszor szellemes szólásanyagot, szóösszetételeket a Szegedi Példabeszédek sorolja fel. Az érdeklődő ott elolvashatja. Szakk&ayrtfer*