Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

visszajárand, senkinek se szóljon.

98 A boszorkánysággal vádolt Dóka Ágnes abból a fazékból, amellyel a szolgáló a szólatlan vizet hozta, három közönséges fakanállal egy cseréptálba töltött, és azzal egy síró csecsemőt megmosdatott. Utána ezt mondotta : íme lássátok, már hat kanállal telt belőle! Kovács János adata szerint, aki szólatlan vízben fürdik, nem lesz keléses. Más neve: szótalan hált víz, amelynek éjszaka a szobában kell lennie, hálnia. Aki behozta, annak előtte egész nap nem szabad beszélnie. Szajáni hagyomány szerint" a jószágba esett férget csak ezzel lehet elveszejteni. A vizet visszásán kell a jószágra önteni. Az üszköbös víz, másként szenes víz, továbbá a fürösztővíz hiedelemvilágáról a születésnél, a kinyérmosdató víz, mosdóvíz képzetköréről pedig a kenyérsütésnél, illetőleg a tisztálkodásnál emlékezünk meg. Az udvar, parasztudvar tágas, hiszen térség kell a terhes kocsinak, fordulni is ott kell vele. A frissen behordott termést: paprikát, kukoricát átmenetileg iderakják, mielőtt téli helyére kerülne. Paprikakikészítőknél itt történt hajnalban a zúzás, továbbá napsütésben a magszárítás. Az udvarban van néhány eperfa az alkalomszerűen kieresztett malac, aprójószág számára. Erről a tanyaudvarnál bővebben is szólunk. A küves udvar már a jobb mód jele volt. Mindez természetesen már elmúlt, mert a városiasodással, illetőleg a termelőszövetkezetek általánossá válásával a kép teljesen megváltozott. A melléképületek közül igen változatos mind anyagban és formában, mindpedig rendeltetésben a szín, XVIII. századi alakjában színözet, vagyis az a födött, de legalább egy oldalánál nyitott építmény, amely a gazdasági eszközöket, olykor a termést az időjárás ellen védi. A nagy tanyai udvarban, beálló vendéglő udvarán emelt és szabadon álló ágasos szín, másként állószín négy erős oszlopon emelkedett, és csak tetőzete volt, tehát a szél mindenfelől járta. A szellős nyáriszín, sopa tanyán, falun jószág számára készül nyárára. A kocsiszín, fásszín nem kívánt külön magyarázatot. Különleges szegedi gazdasági célokat szolgált a paprikaszín, dohányszín vagy dohánypajta. A tanyai változatokról még külön szó esik. A csűr ismert szó ugyan, de a mi kisparaszt gazdaságunkban nem volt szükség rá. Még manapság is megtalálható nemcsak a falusi, tanyai parasztnép, hanem a külvárosi kisemberek udvarában is az ól, disznóól, amely több jellemző szólásban is fölbukkan. Az oktalan fényűzést Dugonics András egyik példabeszéde így bélyegzi meg : disznóólra cserépfödél.

100 Szorít a lábbeli : kicsi az ól, nagy a disznó. A kényeskedő cifrálkodó szegény : feszelög, otthon mög az ólajtóval takaródzik. Aki vadházasságban él : disznóvályúnál esküdött. A disznóólnak egyik sajátos, tanyai formája volt a hantol, azaz hantokból összerakott ól. Az ólnak egyébként van külső kikövezett, födetlen része. Ide járnak ki a disznók piszkolni. Ezt az előteret Alsóvároson, Sövényházán akol, Tápén karám 98 Reizner IV, 529. 99 Kálmány II, 109. 100 Dugonics A., Példabeszédek és jeles mondások II, 3. 20 A Móra F. Múzeum Évk. 75. II. 305