Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Szintén a piarista gimnáziumba járt. Ő is Csaplár Benedek szellemi környezetében kapott kedvet a néprajzi vizsgálódásra. Tanulmányai végeztével a posta szolgálatába lépett, és érdemes hivatalnoki pályát futott meg. Élete utolsó évtizedeiben sokat betegeskedett. Semmi nyoma, hogy akár Kálmánnyal, Reiznerrel vagy Tömörkény Istvánnal meghittebb baráti vagy szellemi kapcsolatban lett volna. Hiába keressük a nevét Kálmány Lajos kiterjedt levelezésében. Nem örökítette meg a „Szegedi tulipános láda," Móra Ferenc helybeli arcképcsarnoka. Emlékezetünk szerint más kortársak : Tömörkény, Cserzy, Szigethy Vilmos sem emlegetik. Ennek a hallgatásnak pontos okát már nem tudjuk. Kovács János műkedvelő' szépíró és festó' volt.

71 Valahogyan ez a dilettantizmus •érzik néprajzi munkásságán is. Népnyelvi adatgyűjtéssel kezdte. A Nyelvőrben számos hasznos közlése jelent meg. Sokat ír a helybeli lapokban. Szegedi vonatkozású tárcái, novellái azonban — eltérően Tömörkénytől — csak nagy óvatossággal tekinthetők forrásnak, bizonyságnak. Első önálló munkája a „Szegedi emlékek" (1895) határozottan irodalmi igénynyel készült.

72 Állításai, következtetései ezért csak szigorú kritikával értékesíthetők, és általában csak akkor fogadhatók el, ha máshonnan is igazolni lehet őket. A Dugonics-Társaságtól jutalmazott szintézise, a „Szeged és népe" (1901)

73 már tudományosabb szándékkal íródott, de még így is alig több Kálmány Lajos, Herman Ottó és Reizner János műveinek módszertelen összefoglalásánál. Sajnos, hiányzik belőle a rendszeres anyaggyűjtés, kitartó terepmunka. Ez annál fájdalmasabb, mert a századfordulón a szegedi népi társadalomnak : pásztor- és halászvilágnak, száraz- és vízimolnárságnak, nép számára dolgozó mesterségeknek: így a kékfestő, szűrszabó, mézeskalácsos, zsindelyvágó és egyéb szakmáknak, egyáltalán a városi népéletnek még teljesebb, kiérett képét lehetett vona megrajzolni. Inkább gyermekkori visszaemlékezéseire, családi hagyományaira, jártában-keltében fölszedett tapasztalataira támaszkodik. Céltudatos serénységről, elszánt odaállásról alig lehet nála beszélni. A Tömörkény novelláiban szétszórt, mozaikszerű adatokkal többre megyünk, mint Kovács hol terjengős, hol meg használhatatlanul szűkszavú előadásával. A mű legmegbízhatóbb két fejezete a táplálkozásról és ruházkodásról szól. Többször baj van azonban az egyes adatok aranypróbájánál itt is. Figyelmet érdemelnek levéltári közlései, bár mondanivalóiba alig tudja beépíteni Őket. Terjedelmes és értékes szólásgyűjteményében nem különíti el, hogy mi belőle az élő nyelvi valóság és mi a „Példabeszédek és jeles mondások" anyagából való aggálytalan átvétel. Művében legértékesebbek az önkéntelenül odavetett észrevételek, rövid megfigyelések, amelyek elsősorban inkább szépírói fogékonyságából, semmint tudományos rátermettségéből fakadnak, de tanúskodásuk akárhányszor így is igen jelentós. Ferenczi János (1838—1896) néptanító, a szegedi népnyelvi kutatásnak volt fáradhatatlan munkása.

74 Gyűjtött azonban a hiedelemvilág és a népdal köréből is. Az egyébként teljesen ismeretlen Nagy József gyűjteménye

75 300 szegedi népdalszöveget foglal magába. Nem nagy számmal van közöttük műköltői eredetű, nép71 Zs. P. [= Zsidó Pap = Löw Imámiel], Kovács János. SzN. 1918, 2. sz. Innen tudjuk, hogy Körmöczy János néven verselgetett is. Az „Üstökös", „Bolond Miska", Bolond Istók" számos humoreszkjét közölte. 72 Szegedi emlékek. Szeged 1895. 73 Szeged és népe. Szeged ethnographiája. Szeged, 1S01. 74 Vass M., Ferenczi János élet- és jellemrajza. Bp. 1888. Vö. V.M., Ferenczi János: SzN. 1896, 95, 96. sz. Adatközléseinek fölsorolása SzegSz. I. 25. 75 Legújabb szegedi népdalok. Szerk. Nagy József, Szeged 1878, 244, X. 26