Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A Város alacsonyabb fekvésű részein, így főleg Rókuson és Móravárosban, itt-ott Felsővároson találkozunk parasztvégű emeletes házakkal is. Ennek az a magyarázata, hogy a királyi biztosság újabb árvízre gondolva ugyan elrendelte a Város belterületének eszményi szintre való feltöltését, ez azonban máig is csak a kiskörúton belül valósult meg teljesen. Előírta ellenben, hogy az állandóbb jellegű épületeket a körtöltésen belül mindenütt már ennek megfelelő magasságban emeljék. Ezeknek tehát földszintjük is van, amelyből feltöltés esetén pincehelyiség lett volna. A városnak Víz utáni újjáépítése a napsugaras parasztház mellett még két más házformát is életre hívott. Ezek voltaképpen kompromisszumos jelenségként, az urbanisztikus eszmény és a társadalmi, gazdasági kényszerűségek eredőjeként születtek meg. A királyi biztosság európai célkitűzéseihez mérhetetlenül több pénzre, befektetésre lett volna szükség, mint amennyi rendelkezésre állott. így a nagykörúton belőli zártsoros, emeletes, nem a végével, hanem teljes hosszával az utcavonalra épülő háztípusnál is az előírásokból engedményeket kellett tenni a földszintes, olykor nem is szárazbejáratos építmények javára. A föltételezés az volt, hogy hamarosan úgyis emeletet húznak rá. Ez a kiegészülés csak napjainkban kezd üggyel-bajjal megvalósulni. E földszintes polgári építkezésben részben a barokk családi lakóház hagyományai élnek tovább. A sugárutak ilyen jellegű házai a nagykörúton kívül még előkerteket is kapnak. Itt viszont a Víz előtti parasztházaknak ablakalja néven is emlegetett virágos kertjeit tervezik bele a modern nagyvárosi környezetbe. Ezt a népünk ajkán fordított ház, utcafrantos ház néven emlegetett földszintes házformát századunk elejétől kezdve külvárosaink polgárosodó kisiparos, illetőleg paprikatermelő társadalma is utánozza. Itt a ház tengelye tehát nem merőleges, hanem párhuzamos az utca vonalával és így több helyiség ablaka néz ki az utcára. „János háza — írja

11 tréfásan Tömörkény — egyenes magyar ház, nem fordított. Házban az a fordított, amelyiknek ablaka mind az utcára tekint, ami egyébként kész bolondságnak nevezhető, mert arra való az ablak, hogy az udvarra szolgáljon." Amikor tehát a polgárosodni kezdő városi parasztság fordított házat kezd építeni, akkor sűrűn, de nem mindig, a kapubejárat is egy födél alá kerül a házzal, mert a telek egész utcára néző része beépült. így keletkezik a szárazkapu, szárazbejárat, mert az utcáról belépve, esős időben is födél alá jut az ember. A kapualj sokszor volt még a század elején is a.polgári bormérés színhelye. Erről máshelyen szólunk bővebben. Ha nem volt kocsijárás, akkor jobbmódú házaknál ide kerül a nagymángoló, amelynek húzásához két ember kellett. Szívességből a szomszédoknak is módjuk volt itt mángolni. A műveletről még máshol is beszélünk. A másik házformát, a külvárosi, főleg rókusi, móravárosi célszörű szögényembörök hajlékát igazán a szükség szülte. Ez az idéglenös, féltetejű néven emlegetett és a telek belső udvari részébe, valamelyik belső sarkába épített szerény, jóformán csak szoba, konyhából álló lakóház, amelynek építéséhez a hatóságok még századunk harmincas éveiben is azzal a kikötéssel és föltételezéssel járultak hozzá, hogy majd egyszer a telek utcai beépítésre is sor kerül. Ez azonban az esetek túlnyomó részében máig sem következett be. Ilyen épületekkel elvétve még a két körút között is találkozunk. Jellegzetességük éppen stiláris jellegtelenségükben van. Városunk, illetőleg a szegedi táj jellegzetes népi díszítése a külvárosi parasztházak utcára néző végén, oromfalán látható napsugár, öregek ajkán istenszöm. „Leginkább — írja

12 századunk elején Tömörkény — a szokásos istenszeme van a padlásoldalakon. A padláslyuk a szem, abból áradnak szerte háromszögben a suga11 Tömörkény L, Különféle magyarok 58. 12 Tömörkény J., Munkák és napok 318. 17 A Mona F. Múzeum Évk. 75. II. 257