Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

rosszul-e : mindegy, de maguk és ne más. A török véget vetett ez állapotoknak, nagy községekbe verve a megmaradt népet, de azért a rávaló szándék ím évszázadok múlva is mutatkozik." Sasülésen egyébként szinte mindenki a Makra nevet viseli, amely a szegedi táj legősibb, legjellegzetesebb családnevei közé tartozik. SIMONYIFALVA, népiesen Simonfalva, románul Satul-Nou 1883-ban alapított falu, a régi Arad megyében. Báró Simonyi Lajos ekkor parcelláztatta birtokát ós főleg magyarokat, meg németeket telepített ide. „A magyarság nagyobb része — írja

190 a megyei monográfia — Battonyáról és a csongrádi [azaz Csongrád megyei B. S.] részekről verődött itt össze." Minthogy az első települők, a pénzes ótelepesek a báró egész birtokát mégsem tudták megszerezni, újabb telepítésre volt szükség (1892). Ezek az újtelepesek szegény zsellérek és napszámosok voltak, de mind magyarok. A mi kutatásaink szerint főleg újkígyósiak vertek itt gyökeret, akiknek ősei szegedi dohánykertészek voltak. A monográfia felsorolja a falu határneveit : Vadaskert, Poszmán, Kistelek, Pincekert, Óírtás, Újirtás, Szamártó, Kati kengyelkéje. Népéletéről, hagyományvilágáról többet nem is tudunk. SÖVÉNYHÁZA, 1974 óta Ópusztaszer számos pusztából, majorból szerveződött tanyaközség a volt Pallavicini-uradalom területén, a régi szegedi határ északnyugati szomszédságában. A név talán hajdani sövényerődítményre vall. Határa 1960-ban 10 414 hold, lakossága 2684 lélek. Már a középkorban virágzik, Kézai Simon szerint Attila király székhelye. Első említése 1348. Suenhaz. A hódoltság idején elenyészik, népe Szegedre húzódik (1650). Pusztáin a mieink legeltetnek.

191 A XVIII. század legelején, 1722 előtt—amikor Tömösváry János, Szeged főbírája Anyást birtokolta — szegedi zsellérek húzódtak pásztorként, dohánykertészként a pusztára. A kirajzás később akkor volt a legnépesebb, amikor 1766—1773 között az Erdody grófok a birtokukban lévő pusztaságot Szeged városának zálogosították el. A környezet kedvezett a hagyományos jószágtartásnak, de a modern dohánykertészetnek is. Ez a nép egyelőre még Szegeden lakott, ott volt a háza, otthona, csak nyárára járt ki ide a sövényházi pusztára dolgozni. Később elszakadt ugyan az anyavárostól, kétlakisága megszűnt, de szegedi származásának tudatát mai napig megőrizte.

192 A sövényházi római katolikus egyház 1789-ben kezdődő anyakönyveiből 1805-ig a következő, majdnem kivétel nélküli felsővárosi eredetű kertész (hortulanus) családok nevét jegyeztük ki : Apró, Ábrahám, Ambrus, Bába, Bacsa, Bakácsi, Bakó, Báló, Balog, Bárányi, Barát, Bárdos, Bárkányi, Barna, Bársony, Bernát, Bërtus, Bíró, Bitó, Borsos, Bozó, Bózsó, Búza, Bürgés, Csamangó, Csányi, Csókási, Csordás, Csuka, Csukonyi, Csűri, Czobor, Dámján, Deák, Dékány, Dohár, Dömösi, Faragó, Fazekas, Fodor, Gazdag, Gál, Gera, Gémes, Gulyás, Gyermány, Gyovai, Hajdú, Halász, Herke, Hódi, Holló, Huszka, Ilia (Tápé), Joó, Juhász, Kakuszi, Kasza, Katona, Kása, Kerepesi, Király, Kiri, Kocsis, Komócsin, Kónya, Kopasz, Kormányos, Kosa, Körmöndi, Kurkó (Kovács), Kúcsár, Lajos, Lakó, Lantos, Lábodi, Lázár, Lippai, Márki, Márton, Mészáros, Miklós, Miller, Mogon (Magony), Molnár, Mucsi, Némöth, Nyári, Ódal, Odvas, Ökrös, Ördög, Pataki, Palatínus, Parragi, Pálfi, Pálinkás, Pálosi, Pelikán, Peták, Pintér, Pósa, Révész, Rovó, Rúzsa, Sándor, Sára, Siha, Simon, Sípos, 190 Arad Város és Vármegye Monográfiája 214, 262. 191 Zsilinszky M., Csongrád. 192 Ezekről a településekről szóló fejezetben bővebben is szólunk. 215