Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
Bizonyosra vehető, hogy a szegedi vándorhalászoknak ebben az időben voltak itt tanyái, mint Mindszenten is. Mártély a vásárhelyi latifundium részeként a XVIII. században a Károlyiak birtoka lett, ahova az uradalom szegedi eredetű, csanyteleki gányókat telepített. A szabadságharc után, 1860 körül az uradalmi dohánykertészet itt is megszűnvén, a szegénysorsú katolikus lakosság részben itt helyben halászként kezdett új életet, részben pedig az örökváltság után erősödő vásárhelyi református nagygazdák tanyáira szegődött béresnek, tanyásnak, felesnek. A falu családnevei javarészt máig Ősi szegedi, közelebbről pedig gyevi, sövényházi, csanyteleki, mindszenti eredetre mutatnak: Ambrus, Apró, (Mindszent), Bába, Bánfi (Algyó'), Dobó, Gémes (Sövényháza), Gyovai (Mindszent), Halál, Huszta, Kéri, Kispál, Korom (Mindszent), Lantos, Lovászi, Pölös (Félegyháza), Szécsényi (Mindszent), Szécsi, Szénási (Algyó'), Takó (Dóc), Tábith (Tömörkény). Különös figyelmet érdemel Tárkány-Szücs Ernőnek Mártély íratlan népi jogszokásairól készült úttörő munkája. MARTONOS, a hódoltság idején Mezőmartonos, népünk ajkán Martonyos, szerbül Martonos nevét középkori, máig álló, Mártonnak ajánlott egyházáról kapta, amely azonban a XVIII. század elejétől a görögkeleti szerbek temploma. Györffy György szerint a tatárjárás eló'tt ismeretlen rendű monostora volt (1237). A falu neve előfordul egy 1335. évi határjárásban is. 142 A középkor végén a nemes, közjogi méltóságot is betöltő Pöstényi-család birtoka, amelynek a török elől elmenekült, elszlovákosodott ivadékai parasztsorban Szakolca vidékén most is élnek. A tiszaparti falunak a közeli Várossal mindig eleven kapcsolatai voltak. A hódoltságot átvészelte, nem pusztult el. Katolikusnak maradt magyar népét az alsóvárosi barátok gondozták. 1649-ben Ibrisimovics belgrádi missziós püspök a falu 730 lakosából 245 lelket bérmált meg a helybeli templomban. Martonos magyar népe a hódoltság alatt nemcsak a töröktől, hanem a végvárak hajdúitól is sokat szenvedett. Több panaszuk fennmaradt. 1660-ban ezeket írják nyilván szegedi deák vagy barát kezével a kamarának, hogy megmaradásuk semmiképpen nem lehet a gyarmati, szécsényi és füleki katonák miatt, kik tolvaj módon három esztendő alatt 620 marhájukat hajtották el: mint hódulatlan pogányságot pusztítanak, rontanak, pedig miközöttunk még eretnek sincsen, hanem mind pápisták vagyunk és a római anyaszentegyháztól függünk. Eddig is elpusztultunk volna, ha azt nem néztük volna, hogy eretnekség között lészen lakásunk, és fiainkat, leányainkat nem féltenénk. Kérik a kamarát, hogy a sok nyúzó, fosztogató tolvajokat térítse el róluk. A martonosiak szokásos évi hal-ajándékukat nem küldöttek el a kamarának. Ezért 1668 márciusában így mentegetőznek: a szegedi és tápai uraiméknak jobb módjuk vagyon ez dologban mert őket nem ostromolja annyi tolvaj, miképpen minket. Más az, hogy mind Porganon s mind egyéb fokokon az ő török uruk jobban megszerezheti nekik a halat W3 . 1687-ben megalakult a tiszai határőrvidék. A martonosi rác milícia 50 gyalogos, 25 lovas katonát adott. A szerbek ekkor szerezték meg maguknak a kiszorult magyar142 Iványi"/., Martonos község története. A Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulat Évkönyve 1896, 51. 143 Borovszky S. közlése in: Száz 1900, 643. 198
