Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
nak volt. A tanyásodás, később faluvá verődés körülményeiről, néprajzi jellegekről eddig csak Balogh István révén sikerült közelebbi adatokat szereznünk. A Helységnévtár (1962) szerint 10,484 hold kiterjedésű határában 1960-ban 3216 lélek élt. Határrészei közül Alsószentgyörgy, Felsőszentgyörgy a régi jász birtoklásra, Felsőtanya a szegedi tanyák népének megszállására, Kalmárerdő, Kalmárföld, Ilonaszállás, Sóstanya nyilvánvalóan nagyobb birtokvásárlók nevére, Békáspart földrajzi sajátosságra, Legelő pedig régi pusztára emlékeztet. A tanyaközség lakossága Majsa, Félegyháza, kisebb, mintegy harmadrészben a szegedi táj, főleg Balástya, Kistelek, Csöngőié szegényparasztságából verődött össze. A majsai katolikus egyház anyakönyvei szerint a szegedi földről szakadt ide : Barna, Biczók, Bitó, Börcsök, Csűri, Dékány, Födi, Hegedűs, Hódi, Jójárt, Jójárt-Nagy, Kalabusz (móravárosi ragadványnév), Kónya, Kormányos, Lippai, Nagy, Palotás, Parragi, Rabi, Rácz, Sárkány, Szabó, Szekeres, Szűcs, Tandari, Tápai, Tisóczki, Tóth, Víg, Zsemberi, és még néhány más család. Balogh István ismertetvén a Felsőtanyáról, Szatymaz tájáról ide, Szentlászlóra települt Tápai-család 1885—1904 között vezetett gazdasági naplóját, 92 benne kirajzott népünk sajátos termelési kísérletére mutat rá. A Tápaiak, két nemzedék dologfogható tagjai 1850 tájától egészen 1904-ig nagycsaládi keretben, osztatlan birtoklási egységből sajátos üzemvitel és jövedelemelosztás szerint gazdálkodtak. Eredményeiket bevételi és kiadási naplóba is rögzítették. A bejegyzésekből — írja Balogh — kitűnik» hogy a közösen munkált gazdaság minden pénzbevételét, a félegyházi piacon eladott tej, tojás, vagy zöldség árát is, a fölmerült kiadást (helypénz, étel, ital, áldomás, útiköltség) a közösbe fizették. Ugyanígy jegyezték föl a közös gazdaság kiadásait, a külön háztartások piaci vásárlásait, a családtagok orvosi kezelését, patikát, továbbá vásárok és búcsúk alkalmára adott költőpénzt. A családi emlékezet szerint az alapító Ferenc özvegye, Hegedűs Örzsébet még beteges öregasszony korában is kezében tartotta a gyöplűt, vagyis az irányítást. Hajnali 3 órakor már talpon volt és hajtotta fiait az ökrök, lovak etetésére, menyeit pedig a házi és házkörüli munkára. Legidősebb fia Illés kupeckodott, jószágvásárokat járt, Ferenc vezette a számadásokat, kettő pedig gazdálkodással foglalkozott. Az unokák is a paraszti munkában nevelkedtek föl. 1885-ben 120 katasztrális holdnyi volt a birtok. Négy tanyában, de közös irányítás alatt folyt a gazdálkodás, amely fokozatosan jószághízlalással, bércsépléssel, olajütéssel, baromfitenyésztéssel, a kilencvenes évektől kezdve pedig nagyarányú szőlőtelepítéssel bővült. Természetesen közben földeket is vásároltak, 1895-ben már 979 holdat birtokoltak. A közösség 1905-ben bomlott föl, a birtokon 23 egyenesági örökös osztozkodott. JÁZOVA, szerbül Jázovo, temesközi magyar falu, Mokrintól délnyugatra. A középkorban Hódegyháza néven virágzott. Első előfordulása: 1337. Hodyghaz. Magyar lakossága a török időkben eltűnik és szerbek költöznek a helyére. Az ő ajkukon a falu régi magyar nevéből Hódit', Hodics lett. A XVIII. századra teljesen elnéptelenedett. A temesvári kincstári igazgatóság állítólag már 1760 táján Jázova-Hodics néven szegedi dohány kertészekből gányófalut alapított a régi helyén. A birtok 1816-ban József nádoré lett. 92 Hofer T.—Kisbán E.—Kaposvári Gy., Paraszti társadalom és műveltség a 18—20. században III. Tanyák. Szolnok 1974, 91. Balogh /., Egy tanyaépítő paraszti nagycsalád gazdálkodása a XIX. század végén. A Tápai család gazdasági naplója. 12* 179'
