Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

Az utolsó kisebb hullám — tudomásunk szerint — századunk elején azokat az átokházi, csorvai, juhászokat, gulyásokat veti a halasi földre, akiknek talpa alól elfogyott a szegedi járás. A Városnak az Egyetem és Fogadalmi Templom építése miatt rengeteg pénzre volt szüksége, és így utolsó megmaradt legelőit is felparcelláztatta, haszonbérbe adta. Ez az utolsó szegedi pásztornemzedék megtakarított pénzén az olcsóbb halasi határban földecskét vásárolt, tanyát épített magának, és nagy nehezen ráadta fejét a gazdálkodásra. A halasi római katolikus egyház anyakönyvéből kitűnik, hogy az idó'k során magába a városban is sok szegedi sarjadék települt meg : részben hajdani pásztorok, majd tanyai földmívesek már halasi földró'l betelepült, esetleg újabban áthelyezett vasutasok ivadékai. Ilyen családok: Batki, Bóka, Börcsök, Csipak, Csúcs, HegedűsBite, Kisistók, Kispál, Kispétör, Komócsin, Kothenc, Makra, Martonyosi, Nyári, Papdi, Puskás, Sárkány, Sebők, Simon-Jójárt, Szabó-Batancs, Terhös (Tápé), Varga. E szegedi arányszám a tanyai élet mostani hanyatlásával, a közvetlen környékből való bevándorlással napjainkban állandóan emelkedik. Az anyakönyvekből kitűnik azonban az is, hogy Halas határát, különösen a keleti, délkeleti részeket, így Alsószállás, Alsószőllős, Balota, Bodoglár, Eresztő, Fehértó, Fölsőkistelek, Füzes, Göbölyjárás, Harkakötöny, Pirtó, Rekötye, Tajó, Zsana pusztákat a múlt század második felétől kezdve, sok helyen zömmel a szegedi tanyák népe telepíti be. Láttuk, hogy a táj pásztorkodó népünk előtt már régóta ismeretes volt. Ez nyilván előkészítette és megkönnyítette a további szegedi bevándorlást is. Származási helyük gyanánt legtöbbször a szegedi föld, olykor alsórész, azaz Alsótanya van föltüntetve. A nevek, továbbá az Ősök keresztelési helyei azt bizonyítják, hogy zömében Alsóvárosról, de különösen Alsótanyáról, kisebb részben Felsőtanyáról, Dócból, Kistelekről, Csöngőiéről, tehát még mindig a szegedi tájról vándoroltak ki. A Dorozsmáról, Csongrádról, Horgosról, Szabadkáról, Jánoshalmáról érkezők száma teljesen elenyésző a szegediekéhez képest, de még ezek egy részénél is jó okon föltételezhető a biztos szegedi eredet. Ugyanis számos hallott esetből tudjuk, hogy az Alsótanya távolabbi részein született gyermekeket az alsóközponti, ma mórahalmi plébánia felállítása előtt nem mindig hozták haza Alsóvárosra keresztelni, hanem a közelebb eső Horgosra, Szabadkára, Dorozsmára. Születési helyükül ezek szerepelnek, bár talán egész későbbi életükben meg sem fordultak bennük. Alább következő névsorunk nem tekinthető teljesnek. Nyilván hasznos volna az állami anyakönyvek adataival való összevetés is, bár ez már csak a későbbi időszakokra tanulságos. Mondottuk, hogy e szegedi bevándorlók leginkább a halasi határnak a szülőföldhöz legközelebb eso részeit szállották meg. Mint az elején jeleztük, a halasi határból és szomszédságból önállósult tanyaközségek közül Balotaszállást, Zsanát Eresztővel, továbbá Harkakötönyt külön mutatjuk be, mert lakosságuk szinte teljes egészében a mi, leginkább alsóvárosi, illetőleg alsótanyai népünkből sarjadt. A következőkben azokat a távolabbi határrészeket soroljuk fel, ahol szegedi szórványokkal szintén találkozunk. Északnak haladva, majd Halas körül nyugatra fordulva, távolodva, utána délre fordulva : Tajó: Katona, Kordás (Felsőtanya), Lantos, Szeles (Szőreg), Szűcs, Takó. Lélekszáma 1962-ben 1009. Bodoglár: Bárkányi (Felsőtanya), Császár, Király, Kordás (Felsőtanya), Kószó, Rácz, és bizonyára még más családok is. Lélekszáma 1318 (1962). Pirtó : Csiszár, Papp, Répás (Sándorfalva). Felsőkistelek: Ábrahám, Kiri, Makra, Meszes, Mucsi, Ördögh, Sánta. Lélekszáma 1962-ben 372. 174