Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

E kistájon a szőlőtelepítés, tanyásodás aránylag későn, az 1830-as években indul meg, elsősorban az őszeszéki homokon. A kirajzott családok leginkább felsővárorosiak, elvétve rókusiak. 1840. Ádókhögy, Alpárihögy, Bagolyhögy (ragadványnévi eredetű), Baráthögy (vonatkozhat régi franciskánus birtokra is), Bárkányihögy, Budaihögy, Farankhögy, Gémöshögy (családnévi eredetű), Kónyák högye ~Kónyahögy, Mászhögy (családnév), Meszeshögy (családnév), Neszűrjhögy, Ocskaihögy, Szűcshögy, Tápaihögy, Zomborihögy. 1848. Róvóhögy. 1855. Aligánhögy. 1887. Jópálhögy, Messzelátóhögy, Tandarihögy. A múlt század hetvenes éveitől Szatymaztól egészen Kistelekig települt úriszőlok emlékezetét őrzi a helynévanyagban Jánosszállás, amely a szőlőtelepítő Felmayer János híres szegedi tímármesterről, Mikszáth Kálmán barátjáról, továbbá Vilmaszállás, amely a szintén szőlőültető Babarczy József egykori szegedi ügyvéd feleségéről, Bérezi Vilmáról kapta nevét. Balástya, Gajgonya igen szórványosan kezd betelepülni a múlt század derekán. A Balástya szó eredete bizonytalan. A másik a városi Kajgona család XVIII. századi szállásának emlékezetét őrzi. Maga a szó szinte biztosan török eredetű családnevet tartott fönn. 1840. Horváth-Zsikóhögy (a család rókusi és cincársággal, azaz birkavágással foglalkozott). 1855. Tápaihögy. 1919. Szilberhögy (híres nagypolgári család a XIX. század fordulóján). Balástyán századunkig eltart a birkalegeltetés, széksósöprés, külterjes mezőgazdaság. A szőlőtelepítések itt és Csöngőién igazában csak a filoxéraveszedelem után, a múlt század utolsó évtizedeiben indulnak meg az itteni parasztság körében de szoleik nem veszik föl a hagyományos családnév + hogy nevet. Az Alföldnek, így a szegedi homokvilágnak is a török hódoltság előtt kiterjedt erdőségei voltak, amelyek azonban az emberi rablógazdálkodás^ következtében elpusztultak, és így a sivány homok mindinkább terjeszkedni tudott. így fennmaradt a Maty partján hajdan húzódó Fevere, Főére erdőség emlékezete. Ilyen volt a Boszorkánysziget melletti Kerekerdő is, amelyet századunk elején irtottak ki. Az Alföld fásításának úttörő apostola Vedres István, Szeged városának „hites földmérője", a múlt század legelején így ír

117 a futóhomok pusztításáról: „Azt csak futólag említem meg, hogy a mai Tsorda és Barom homokos Járásaink a szaporodó sivány homok áradásaitól Arábiának forró homokos pusztáira hasonlítanak. A mai Öttömösi, Engi, Csorvai homokjainkon, amelyek valóban, ha fürkésző szemmel megtekintetnek, nem mutatnak egyebet, hanem azt, hogy minden esztendőben számos holdnyi jó földeket az Tsorda és Barom Járásokból elfoglalnak, beborítanak és haszontalanná tesznek. Az olyan helyeken, mint Szegeden és a környéken, ahol ti. nemcsak hogy semmi erdők nincsenek, hanem ahol több mértföldekre el lehet menni, mégsem lát csak egyetlen fát is az ember, úgy köll tekinteni egy újonan ültetett erdőt, mint egy ma született első Gyermekét az Édes Anyának. Azon haszon, amely az Erdők létele által eszközlődnék, nagyobb figyelmetességet érdemel olyatén Városban, ahol minden következendő esztendőbeli termésnek Zsírját a fának szűk volta miatt föltüzelik." 117 Vedres /., A sivány homokság. 123