Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

dött emberközösségéból történik. A hatalmas szegedi határ évszázadok óta erre a két részre különült, amelyeknek sajátosságait a sajnálatosan közéjük ékeló'dött dorozsmai főd is hangsúlyozta. A két legelőterületet, pusztát Ősi jogszokás, de nyilván ésszerű meggondolások alapján is a két városrész magyar népe külön-külön birta. Innen van, hogy a nagy, természetes egyezések mellett is Alsótanya és Felsőtanya népi arculatának eltérő vonásai máig fölismerhetok. Ezekre természetesen a megfelelő helyen mindig utalunk. Miután a szállásokon és a hozzájuk tartozó földeken már nemcsak jószágot nevelnek, hanem a földművelés is megindul, fölbukkan az ilyen birtokegységeknek tanya szóval való megjelölése is, amely nyilvánvalóan a halászat szókincséből, fogalmi világából, a tiszai élet köréből való átvétel : a víznek az a része, ahol hálóval lehet halászni, ahol érdemes a hálót kivetni. Tudomásunk szerint a tanya szó első pusztai előfordulása szegedi tanácsi jegyzőkönyvekből: 1748. Az Kőrőssj Ér mellett Szegedj Pásztorok szabadon őrzőitek, Gunyhokat és tannyákat csinálták. A szegedi gulyások XVIII. századbeli esküszövegéből : Tanyámon senkit gazdáimon kivül vagy kiknek Marhaj előttem járni fognak, azokon kivül megh nem szenvedek. Oltványi Pál alsóvárosi élő néphagyomány alapján írja,

113 hogy Mária Terézia idejében „Szeged város határa is adó alá vonatott. Hogy ezt a város tanácsa kivethesse a lakosokra, a hagyomány szerint a városbeli lakosokat 25 bot büntetése mellett arra kötelezte, hogy mindenki vagyonához mérten a külterületen annyi földet foglaljon el magának mívelés alá, amennyi után a kivetett adót megfizetni képes, azonban még így is az ingyen adott földből is eleinte keveset foglaltak maguknak a lakosok. Attól féltek, hogy annak terményéből nem fog kitelni az adó, melyet ezidőben és később is még porciónak neveztek, azonban Ők sem építettek kint földeiken mindjárt rendes tanyai lakokat, hanem csak kis gunyhokat, melyekben nyáron a mezei munka ideje alatt magukat meghúzták, télen pedig marhájukat őrző cselédjeiknek szolgálnak azok menhelyül. Nagyon kevés gazdának volt ezidőben még kint tanyai laképülete." A szállásokon lassan-lassan a földművelés mégis elkezdődik. 1764. Szállására Zákányba nyomtatóra vitetett egy nagy pej kancza lovat, melly romlott bellegű és hogy Mészáros Eörséjéféle volna, a csikóssá mondgya. A homoki aratást, nyomtatást nyilvánvalóan már a XVIII. század elején sűrűn fölbukkanó telek szó is megengedi. A mezőgazdaságot, földmívelést szolgáló tanya kibontakozása a XVIII. század vége felé indul meg. Ez természetesen szegedi vonatkozásban sem jelenti a jószágtartó szállás azonnali megszűnését, hanem a fokozatos háttérbe szorulását, lassú, nem egyenletes visszahúzódását a Várostól messze eső járásokra (Átokháza, Csórva, Csöngőié). Csak századunk elején tűnnek el: a modern tanyavilág a szegedi földön ekkor győzi le végképpen a pásztorélet hagyományos formáit és maradványait. A tanyásodás tehát a Városhoz közel, a feketeföld és homok határán, de már a homokon indul meg, a déli részen Feketeszél, Nagyszéksós, Domaszék, Zákány, északon pedig Fehértó, Szatymaz, Őszeszék határrészeken. Ezzel aztán megindul Alsótanya és Fölsőtanya földmíves lakossággal való benépesedése. Itt is meg kell ismételnünk, amire máshol is utalunk, hogy Alsótanyára szinte kizárólag csak Alsóváros, Felsőtanyára pedig Felsőváros vállalkozó lakossága vándorolt ki. 2 Reizner III, 427. 3 Oltványi P., A szegedi plébánia 165.