A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)
Tóth Ferenc: A makói rév és híd
Az első katonai felmérés (Colonne XIX. Sectio 30. számú térképlapja) szerint: „Száraz időben az ,A' jelzetnél lehet a folyón áthajtani és gyalog átmenni." A felméréshez készült országleírás megjegyzi: „A város alatt Zugoly kivételével, ahonnan Zomborba lehet kocsin vagy gyalog eljutni, sehol sem lehet átkelni rajta" 13 (1. kép). Az átkelőhely fogalmán eredetileg gázlót illetve a vízimolnárok alkalmi ladikos révészkedését kell érteni. Az 1770-es években szerezték be az első dereglyét, ugyanis a Christovics-féle szerződésben (1780) az áll, hogy a révecske forgalmát „mostanában ott levő hajóval" 14 bonyolítják le. A paraszti árutermelés termékei a 18. században még nem vagy alig irányulnak Bánátba, a gazdasági kapcsolatok döntően kelet-nyugat irányúak, a rév szerepe sem jelentős. A 19. század elejétől már rendszeresen felkeresik a makóiak a temesvári, nagyszentmiklósi, kikindai, zsombolyai piacokat és vásárokat. Útjuk a 19. század első felében a csanádi kompon át vezet, a század közepétől a kiszomborin is. A bánátiak — főleg német kofák —• szintén rendszeresen megjelentek a makói piacokon, árusító helyüket svábpiacnak hívták. A révből származó jövedelem megszerzése régtől kezdve foglalkoztatta a kiszombori Rónay-családot. A család birtokszerzője, Oexel Mátyás 1792-ben a királyhoz fordul a kiváltság elnyeréséért, de ez ekkor még meghiúsul. 15 Kőszeghy László püspökkel 1821. évben, Lonovics Józseffel 1836-ban kötött úrbéri szerződés szerint mindennemű regálé beneficium egyedül a földesuraságot illeti meg. 16 Az 1699-ben újjátelepülő Makó lakói királyi szabadosokból fokozatosan jobbágysorba süllyednek, ezzel párhuzamosan veszíti el a város a révhasználat jogát is. A révecske haszonbérlője igen hosszú időn át a Túri-család volt, ez3rt „neveztetett ezen átkelés Túfi-révnek" 17 (2.kép). Az 1794-ben kötött haszonbérleti szerződés az alábbiakat tartalmazta : „Az alább írottak adjuk tudtára mindenkinek, akinek illik, hogy a Maros vizsn eddig is szokásban volt révetskét, melyen a gyalog emberek csónakon által vitetni és hozatni szoktak, városunk lakosának, Túri Istvánnak újra kiadtuk árendába, mátul fogva egy esztendeig 15 vagyis tizenöt forint fizetésért, mely árendát az esztendőnek eltelte előtt tartozik a város cassájába hiba nélkül befizetni, a mellett pedig arra is szorgalmatosan és hűségesen vigyázni, hogy azon a réven valami gyanús és kártevő személy által ne jusson, sőt ha olyan rossz embert észrevenne, azt a városházánál azonnal megjelenteni köteles lészen. Én is Túri István megesmérem, hogy azon marosi révet az fönt írott és élőmbe adva condiciók szerént Makó városátul bírák uraimékkal tett alku mellett árendába vettem, mely teljesítésére magamat kötelezem nevem aláírása mellé tett keresztvonásommal. Makó, 24. április 1794. P. Makó város Bírája és Tanátsa X Túri István árendás" 1 * Az úri jog elismeréséül az átkelés haszonvevője — a Túri-család — évenként egy aranyat fizetett a püspöki uradalomnak. 19 13 Eperjessy K., Csanád megye az első katonai felvétel (1732—1785) idején. A Makói Múzeum Füzetei: 7 Makó, 1971. 23. 1. 14 Reizner., i. m. 116. 1. 15 MVL Tanácsülési (Továbbiakban Tü.) jkv. 1792. 16. 18 Reizner i. m. 132, 139. 1. 17 Balku Gy., Emlékirat Makó városa és annak határáról. MVL 1864. 502. 1S MVLTü, jzk. 1794. 17. 19 Balku Gy. idézett emlékirata. 27
