A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Péter László: A Hunyadi János sugárút története

cában. Pálfy Balázs juhtartó gazdát a Prédikátor utcában írták össze. 1578-ban Pálfy Pál és hasonnevű fia a város Kuviktő nevű részében lakott. Ezen a Pálfy-féle telken volt egyébként az utca utolsó Víz-előtti háza. Bejárata oly mélyen volt a járdaszint alatt, hogy kapujához lépcsőn kellett lemenni. 1957-ben tűnt el, hogy helyet adjon a 19 lakásos háromemeletes lakóháznak, Borvendég Béla Ybl-díjas építész első önálló szegedi munkájának. Ez az épület (11. sz.) egyben az első, nem „szocreál" stílusú, modern szegedi lakóház. Az utca következő, 582. számú, házának birtokosa Franz Rab, azaz valószínűleg Rabe vagy Raab. Az 581. sz. telek tulajdonosa Johann Adamovits. Mint látható: Külpalánkban már több az idegen; ez utóbbi valószínűleg szerb kereskedő lehetett. Az 580. sz. telek Andreas Reiszneré; a Sopron megyei Rusztról származó és Szegeden 1776-ban polgárjogot nyert iparos a nagyapja volt Reizner Jánosnak, Szeged történetírójának, a Somogyi-könyvtár és a városi múzeum első igazgatójának. (Ezért is választotta írói álnévül a Ruszti J. nevet.) Az 579. sz. telek ismét Franz Rabé, akár az 582. számú; az 578. számú pedig Sida Mihályé. Ez nagy saroktelek a Kis, a későbbi Nagy Péter (ma Földváry) utca sarkán. Ez volt az utolsó ház a Szentháromság utcában: a következő már a Búzapiac (a mai Dugonics tér terjedelmesebb elődje) házsorához tartozott. Reizner közléséből tudjuk, hogy azt a házat és telket, amely a mai nyolcemeletes Anna-presszós ház helyén állott, 1857-ben az akkor önállósult református egyházközség megvásárolta, imaházzá és iskolává alakította. A Kálvin téri kakasos templom fölépültéig (1883) ez volt a szegedi kálvinisták gyülekezeti helye. Tömörkény István A harang beszéde című emlékezésében az 1879. évi nagy árvízről írva följegyezte: ,,A Szentháromság utcában olyan erős játéka volt a hullámnak, hogy felszaggatta még a régi, nehéz kövezetet is. Volt ott egy házunk, szép, magasföldszintes, kétszárnyú épület, szárazkapuval; a hetvenes évek elején onnan kezdtem iskolába járni, hát nagyon jól tudtam, hogy hol van. Mégis, mikor az utcából a víz letakarodott, nem tudtam megmondani, hogy hol volt, a romhalmazt annyira egymás tetejére hányta az áradat." 4. Az árvízkor 86 ház volt az utcában, a Tisza pusztítása után csupán 17 maradt meg belőlük : ezek épültek téglából. A többi 69 vertfalú volt vagy vályogból készült, s elmosta őket a víz. Az újjáépítés keveset változtatott az utca képén: itt-ott kiegyenesítették, párhuzamossá és egyenlő szélességűvé tették házsorait. A Vízig ez volt Alsóváros főutcája. 1847-ben a Bokor közig, a vasút megindulása (1854) után pedig végig kikövezték. A nagyállomás fölépültéig (1860) a mai rendező — az alsóvárosiak ajkán randzsér — töltötte be a személypályaudvar szerepét is. A hozzá vezető út a belvárosból a Szentháromság utcán és folytatásán, a mai Földmíves utcán és Sárkány utcán át vezetett. A távol eső állomáshoz Molnár Antal nyergesmester négy bérkocsit járatott; 1857-től pedig egy ideig omnibusz közlekedett itt. Az utcában igen régi falazott csatorna van, gáz is elég korán volt; mindezek a lakókat ide vonzhatták. A Víz után azonban az utca forgalmát a nagyállomás miatt a mai Április 4. útja, a Szabadka felé irányuló forgalom révén pedig a Petőfi Sándor sugárút hódította el. A legutóbbi időkig az utca nagykörúton túli vége az alsóvárosi búcsú napján (aug. 5.) sátrakkal volt tele. 1940-ben Móricz Zsigmond is végigsétált rajta, és Bálint Sándor társaságában betért abba a duttyánba, amelynek tulajdonosa Bálint Sándorné volt. (Véletlen névrokonság, nem is alsóvárosi, hanem móravárösi asszonyság.) 2 Móra Ferenc Múzeum Évkönyve ±7 о Sä