A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Bálint Sándor: Az égitestek és természeti jelenségek szegedi hagyományvilága

Régi hívogatók szajáni gyerekek ajkán, amikor a Nap föllegek közé bújik: Daru, daru, mönjföl égbe: Hujjánts ëggyet a Jézusnak, Hogy adjon melegöt, a darunak teleköt, Minékünk mög melegöt. A Kópé a szegedi gyerekek hajdani világában ijesztő lény volt. Ha hirtelen felhő födte el előlük a fénylő Napot, akkor a játékot nyomban abbahagyták és táncolva, ugrándozva, tapsikolva fordultak feléje és ezt mondták: gyüjj fő Kópé, mönj le hideg Isten kapujára! Más: gyüjj fő Kópé kopogtatni, arany zászlót lobogtatni!™ A gye vi gyerekek hivogatója: süss fő nap Isten kapujába! Naphivogató Szent Györgykor: Süss fő nap, Szent György nap, Kertöm alatt egy kis bárány majd mögfagy! Terítsd le a köpönyegöt, Adjon Isten jó melegöt, Happ! Erre a gyerekek leguggolnak, mintegy földre csalogatják a Napot. Egy másik, szintén szajáni ,felsőtanyai hívogató így hangzik : Hozd ë fiam a horgot, Hagy rántom le a Napot! Hozd é kúdús a Napot, Adok egy rossz kalapot. Tarjáni változata: Hozd é kúdús a Napot, Adok neköd selyömkalapot.

20 Ez és az előbbi mondóka Kálmány Lajos szerint is nyilván összefügg azzal a már idézett ,napnyugtát körülíró szólással, amelyben a koldusról és vajról van szó, az összetartó részletek azonban már kihullottak a népemlékezetből. Kálmány egyébként azt gyanítja, hogy a daru a tűzistennek, vagyis a Napnak a madara. Idézzük végül a Naphoz fűződő jellegzetesebb szegedi szólásokat. Ne henyélj, fogj valamihez: mire néződ a napot? Akinek az arcát a tavaszi nap kissé megsütötte, azt mögkapta a nap. Forrón süt: jól idebámult a nap. „A tűző nap fogalmának törekedvén, eredetkérdésekkel nem foglalkozunk. Az átvételt nagyon lehetségesnek tartjuk. Diószeginek egyik, Szabó Dénes állítólagos információjából származó állítását azonban helyre kell igazítanunk: a bánáti Száján szinte teljes egészében szegedi eredetű. Diószegi kiváló tanulmányának szegedi tájat érintő fejtegetéseiben még több kisebb korrekció akadna, főleg településtörténeti fogalmazásainál. Képzethátterét már elfeledve, alsóvárosi tréfás szólásként még járja: ëvitte a markaláb, vagyis elveszett, nincs meg. 19 Kálmány L., Szeged népe. I—III. Arad 1881, 1882, Szeged 1893. I, 193. III, 110, 195. Kovác János 344. 20 EA. 2810. 80