A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Tóth Ferenc: A makói rév és híd

15. század a fejlődés időszaka a helység életében, a Maroson történő átkelés viszont még igen kezdetleges. A makói rév és vámszedőhely szerepéről több középkori oklevél tesz még említést, így az 1360, az 1449, az 1495. évi. Haszonélvezői a helység földesurai. Szerepét a törökök is felismerték, 1552-től a török kincstár hasznosította.

7 A 18. század első felében valóságos demarkációs vonalnak számított a Maros, dél irányban szinte minden közlekedés szünetelt. Ezt a politikai helyzet sem tette lehetővé; 1718-ig a török birodalommal való szomszédság, ezt követően 1744-ig a katonai határőrvidék, 1778-ig a Temesi bánság kamarai igazgatása miatt. A politikai körülményeken túl — az 1699-ben újjátelepülő— Makó gazdasági helyzete sem tette lehetővé a marosi rév különösebb használatát. Az ellenséges betörésekre számítva, nem a földművelés fejlesztésére törekedtek, hanem az állattartás növelésére, az állatállomány ugyanis az esetleges futások során lábon elhajtható, így a legfőbb jövedelemforrásnak az állattartás bizonyult. 1720-ban a malmokból 105, a kocsmákból 100, a jószágeladásból 500 forint jött be.

8 Az újjátelepülés idején minden lakos ott és annyit szánt, ahol és amennyit akar. A megművelt szántóterület 1715-ben 54, 1720-ban 2337 köblös. A nagyarányú növekedés elsősorban azzal magyarázható, hogy 1718-ban felszabadult a Marostól délre eső Bánát a török elnyomás alól, így most már a pihent földeket nyugodtan feltörhették és a földművelés egyre növekvő hasznot biztosít a lakosságnak.

9 A szőlőművelés is meghaladta a helyi szükségletet. 1715-ben 510 kapás területet írtak össze, egy kapás termését 3 cseberre becsülték. Az idegen marhakereskedők által felvásárolt jószágot az ún. Rác úton hajtották nyugati piachelyre, a gabona és a bor szállítása vízi úton, a Maroson történt. A 18. század évtizedeiben jelentkező gyérnek mondható átkelést a vízimolnárok bonyolították le.

10 A 18. század végére már jelentős fejlődést mutat a város. A lakosság száma 1717-ben 400, 1756-ban 2590, 1801-ben 6845, a házak száma pedig a jelzett időpontban 84, 260, 1732. 1779-ben a szállásföldek 31 728 holdat tesznek ki, az ugar földek 1498, a kukorica földek 355, a dohánytermő kertföldek 469, a szőlő 672 holdat.

11 Az udvar 1719-ben Nádasdy László csanádi püspök személyének adományozza Makót. A várossal kötött szerződésben a püspök a kisebb haszonvételekről lemond, így a rév is a makóiak használatában állott. Mária Terézia 1743-ban a mindenkori csanádi püspök javadalmazására adja Makót, de a regáléjövedelem — így a rév haszna is — a várost illeti meg. Révecske Christo vies Imre csanádi püspökkel 1780-ban kötött szerződés kimondja, hogy a révecske a communitás, a város kezelésében maradjon.

12 Az átkelés a 18. században a helységtől távol, a szugolyi hajlatnál történt. 7 Kelemen F., Makó vázlatos története. 15. lap. Kézirat a makói József Attila Múzeum Adattárában. 8 Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. 1720—21. Magyar Statisztikai Közlemények. Új folyam XII. kötet. Bp. 1896. 44. 1. 9 Bohdaneczky Edvin ennek kezdetét tévesen csak az 1730-as évekre teszi. Csanád vármegye nemzetségi és gazdasági viszonyai a XVIII. században. Makó. 1940. 49. 1. 10 A vízimalmok száma 1720-ban 3, 1791-ben 11. 11 Makói városi Levéltár (a továbbiakban MVL) Vertics J. felmérése. A holdat 1100 • -ölben számolták. 12 Reizner i. m. 126. 1. 26