A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Dömötör János: Negyedszázados a Zentai Művésztelep

kenysége. A városi vezetés dicséretére legyen mondva, hogy mindezt figyelmeztető jelnek fogta fel és 1956-ban, egyedülálló módon gazdagították a képzőművészetet szolgáló intézmény-hálózatot. Bezárták a patinás Eugén vendéglőt és helyén kiállító helyiséget rendeztek be. Ez a kiállító helyiség ma is működik. Itt rendezi a múzeum és a Művésztelep az időszaki kiállításokat. Az eltelt 20 év közel kétszáz kiállítását több mint 800 ezer látogató tekintette meg. A társadalmi alap szélesítését szolgálta az Irodalom és Művészet Kedvelők Klubjának létrehozása 1958-ban. Ez azonban minden lelkesedés ellenére is csak három éven át működött. Új gondolatokban, tervekben kezdeményezésekben azonban ezen túl sem volt hiány. Érdekes, figyelemreméltó együttesként virág és virágcsendélet kiállítást két alkalommal (1960, 1972) rendeztek. Az adai textilüzemben az ipar és a művészet szorosabb kapcsolatát szorgalmazták. Nem a művészeken múlott az akció rövid élete. Az első évtized végét megélénkülő elméleti, irodalmi tevékenység jellemzi. Tripolszky Géza ekkor tért vissza párizsi tanulmányútjáról. A Magyar Szóban közölt úti beszámolója után majd egy éven át tartó, széles körű sajtóvita bontakozott ki a modern művészetről. A vita után a korábbi témakötöttségek még inkább feloldódtak a zentai művésztelep munkájában. Az első tíz évről „A Zentai Festőtelep" címmel kiadvány jelent meg. Bár még keveredett az árny és a fény Zentán az eseményekben. Az állandónak indult képtár, sajnos, egy évig sem működött. Viszont ebben az évben kapott végleges helyet a Művésztelep a Nemanina utca 16. sz. alatti, egykori parasztházban. A vásárlás körül voltak ugyan helyi viharok, a művésztelep azcnban azóta is ott működik. A döntés helyességét tehát az eltelt idő is bizonyítja. Ezentúl bárki, aki elsétál Zenta déli Tisza-parti részére, az első impressziókban is érzi az alkotói elmélyülést adó nyugalom és csend légkörét ebben a környezetben. A földszintes házak, a lombos utcák és a nagy kertek külön világot jelentenek. A századforduló körül épült ház ugyan nem népi építészeti értékű, de folyosója és udvara hangulatos. Régi íze mellett átépítéssel a kényelem (fürdőszoba, WC) feltételeit is biztosítja. A búbos-kemencés műterem pedig egyaránt helyt ad alkotó munkának és baráti beszélgetésnek. Ugyanebben az évben valósítják meg az Écskával és Kis-hegyessel (Mali-idos) tovább gazdagodó vajdasági művésztelepek első találkozóját, a Likovni Susretet Palicson. Ez napjainkig élő hagyománnyá szilárdult. A kiállítás és a ráépülő intézmény egymás eredményeinek megismertetésén és a nemes versenyen túl az összehangolást, a művésztelepek koordinációját is segítette. A művésztelep szervezésében 1963. január 1-től újabb változás következik be: visszaadják a múzeum kezelésébe. (Sajátos, hogy bár a gondozó intézmények változtak, a művésztelep vezetését 1952-től egészen 1970-ig Tripolszky Géza látta el. Akkor adta át a stafétabotot Benes József festőművésznek.) A következő évben még vannak ugyan, de csak átmeneti jelleggel, pénzügyi problémák. Ekkorra jut el a művésztelep vezetése addig az elhatározásig, hogy túllépjenek saját városuk, sőt a Vajdaság határain és kapcsolatot teremtsenek a magyarországi művészeti élettel. Ennek során jutott el Tripolszky Géza Hódmezővásárhelyre, ahol akkor éppen többszáz fős közönség szorongott a múzeum kiállító termében. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Vásárhely iránti érdeklődés rokonszenvvé erősödjék. Az e sorok írójával folytatott első megbeszélés együttműködési, cselekvési szándékkal, egyetértéssel végződött. Ennek eredményeként Németh József festőművész 1965 nyarán már a zentai müvésztelepen dolgozott. Ezt követte 1966. január 30-án a Zentai Művésztelep kiállítása Vásárhelyen és február 20-án a Vásárhelyi Tárlat nyitása Zentán. Mindkét alkalommal szép számú művész-küldöttség vett részt a kiállításnyitáson, sőt az érdekelt diplomáciai képviseletek sem maradtak távol ezekről az eseményekbe* 243