A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Rapcsányi László: Kelt levelem Ambrózfalván.... (Szociográfiai rádióriport)

[Kusztosné] : — Hogyne a gyerekeit is tanította. — Tetszik ismerni ezt a könyvet? [Kusztosné] : — Hogyne ismerné, már elfelejtette. [Kusztos] : — Nem látom jól. — Tessék már megnézni. [Kusztos] : — Takács Mihály. Hát hogyne. — Ki írta? [Kusztos] : — Elfelejtettem.... Én írtam ezt, biztosan. Érdekes, hát hogy nincs ez meg nekünk. [Kusztosné] : — Hát azért nincs meg nekünk fiam, mert 45 után onnan eljöttünk, és hát ugye ami maradt, megmaradt, ami eltűnt, az eltűnt. — Olvasom a könyvben, a tanító úr hátul részletesen közöl mindenféle hivatalos jelentéseket, hogy a magyar királyi honvédelmi miniszter úr 10 pengőt tudott adni. A kormányzó egyszer adott száz pengőt. Szóval ennek a szomorúságát érzem, hogy a rendszer egy szegény embert, akit ugyanakkor egyik oldalról szinte piedesztálra emelt, országos koldulás útján akar támogatni. [Kusztosné] : — Mi is borzasztón sajnáltuk őket, nem ezt az eredményt reméltük, és nem is annyira anyagit, mert tetszik tudni okos gyerekei voltak, és azok nem haladtak sehova, nem tudtak előre haladni, mert hát a rendszer nem engedte. Volt egy fia, vasutas, a legöregebb fia, azt a németek lőtték le. A román határon, nem tudom megmundani melyik faluban, mozdonyvezető volt és nem akart vezetni, vinni a mozdonyt, ahová a németek parancsolták. De voltak azért iskolák, vidékről küldtek, hát nem emlékszem az összegre, hogy miket küldtek, hát nem olyan összegek, hogy meglátszott volna azon a nagy családon a segítség. De azért úgy azt nem is tudtam, hogy a kormányzó úr ilyen bőkezű volt, gavallér volt, száz pengővel. — A néni azt mondta, hogy tulajdonképpen ezzel a könyvvel arra törekedtek, hogy a szerencsétlen család könnyeit letöröljék országos adományozás útján. — Igen, mégse sikerült, de az nem a mi hibánk, az akkori rendszernek a hibája, tetszik tudni, hogy dacára annak, hogy ugye leírta az uram elég meghatóan, ahogy tudta annak a szegény családnak a sorsát, (mert Takácsné meg süket volt) és nem hatotta meg annyira a társadalmat, hogy annak a 12 gyerekes családnak valami haszna lett volna belőle, hogy azt mondom, hogy egy kicsit jobb sorsot kaptak, és hát könynyebben éltek. — Milyen világ volt az? — Nem kívánjuk vissza, nem tudok mást mondani róla. A szegény emberek, az egyszerű emberek nem nagyon kételkednek abban, hogy különböző társadalmi mozgásokban ugyan jól választottak-e, ugyan hol a helyük. Pontosan tudják hogy hol a helyük. A régi világot a második világháború végleg elsöpörte. 235