A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)

Rapcsányi László: Kelt levelem Ambrózfalván.... (Szociográfiai rádióriport)

[Csillik] : — Amikor kitört a háború, 14-ben, akkor voltam 8 éves. Amikor vége lett, akkor maradtam ki az iskolából, 12 éves voltam. -— Hány iskolát járt? — Hát sajnos csak hármat. De ennek is az volt az oka, a háború. Az első világháború. Az az oka. Szóval költözködtünk, egyik helyről a másikra. — Hányan voltak testvérek? — Négyen. — Édesapja, édesanyja? Cselédember volt? — Az. A faluban nem tudott megmaradni, nem tudott megélni, csak így a pusztán, legjobban Mezőhegyesen. Aztán ő is úgy volt, azt a rendszert nem bírta. így aztán 13-ban mentem föl iskolába, itt Ambrózfalván laktunk. December 1-től kimentek a szüleim Mezőhegyesre, mint hónaposnak, újévtől kezdve meg aztán cselédek voltak. No ott volt tanító, ott aztán újév után is jártam iskolába, no ősszel aztán megint csak hát második osztályos lettem, de sajnos csak azt az egy évet töltötték szüleim ott, Mezőhegyesen ,abban a majorban felmondtak nekik és elmentünk másik, már Mezőhegyesen túl, másik birtokba. Ott se bírta azt a helyzetet, azt az úri rendszert, ami volt, egy évet szolgált, elment másik helyre. Ott se volt jó. 16-ban tavasszal, Vajda Zsigmondnál laktunk, háromezren felüli birtoka volt, két tanyája volt, nagy tanyán laktunk, Magyarbánhegyesen túl van az. — Milyen gazda volt a Vajda Zsigmond? — Hát egy birtokos. 18-ban lemaradtam, 12 éves lettem, így aztán lemardtam az iskolából. Mert akkor nem volt kötelező az, mint most van, hogy muszáj néki a 8 osztályt lejárni, ha mindjárt 20 éves is lesz, akkor is muszáj, akkor nem törődtek vele, hogy kijárta, vagy nem járta, vagy jó volt, vagy nem volt jó a bizonyítványa, csak az egyház, annak kellett, hogy legyen. Az egyházi oktatáson ott kellett, hogy legyen az ember. — Hát akkor elég sokat megtanultak... — Hát aki megtanult, de én nem tudnék belőle egy szót sem. Minden lehetőséget meg kellett fogni. Volt itten Bodó Sándor a főjegyző, annak volt egy fia, vasúti tiszt Komlóson, az ebédet mindennap az édesanyja ételhordóban küldte neki, én csak átadtam a főnökségnek, az meg oszt továbbította. Tíz fillér egy napra. Azaz egy hónapban három pengő volt. — Elsírja magát a papa... [Csillikné]: — Szívtrombózisa volt neki. — Meg ha ilyenre gondol az ember... — Meg ha ilyenre, az a sok év után, amit ő velem együtt elszenvedett. Nagy hidegben, hóban, viharban, esőben, sárban nekünk menni kellett. — Még kimondani is különös, tíz fillér... — Hát bizony, annyit kapott. Nagyon is elkoptunk. Úgy, hogy odavan a lába, odavan a keze, odavan az egészsége, mindene. „Odavan mindene". Sokan elmondják ezt. Fiatalok is vannak körülöttük, nézem a szemüket és látom, hogy nem is nagyon értik, sokszor nem is nagyon hiszik, pedig az apjuk vagy a nagyapjuk vagy nagybátyjuk meséli. Az egyik fiatalember megszólal. [Fiatalember] : — Éppen a múlt napokban is dolgoztam ilyen idősebb bácsikkal, bizony olyan dolgokat is elmondtak, hogy az állatok komolyabb sorban éltek, tehát na230