A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-1. (Szeged, 1975)
T. Knotik Márta: Dél-alföldi szőtteskendők
A ripszkötéssel a díszítés plasztikáját és szín-tömörségét fokozták. Ezt a tömörséget a ripsz finomabb vagy durvább bordazatának tónusértékei bontják meg. A tömör csíkok széleinek fogazása egymagában is kedvelt minta. Különösen finom és vonalszerű a fogazás a vásárhelyi szőtteseken. Más darabokon a ripszkötésű sávokat a színek váltog atott bevetésével és azok szakaszonkénti cseréjével, négyzetekre, (kockás) vagy téglányokra (oszlopocskák) osztották. Mintázó-vetülék alkalmazásával is tudtak az előzőekhez hasonló aprólékos mintázatot szőni. Ezeknek a szőtteskendőknek nagy előnyük, hogy a szőttes mindkét oldala egyenértékűen mintázott. A szabadabb rajzú, nagyobb mintázatú daraboknak viszont csak egy oldala élvezhető, mivel a mintázó-vetülék hosszú lebegései a másik oldalon fonákoldalt képeznek. Ilyen szőttesek csupán a tót-ajkú vidékekről kerültek be gyűjteményeinkbe. Szőtteseink szélessége 45-68 cm-ig terjed. E szőttesekből kialakított kendők megvarrásához mindig az alapanyag fonalát használták, öltéseik iránya, szép egyenletes alkalmazása szinte díszként szolgál. A Délalföld magyar-lakta vidékeinek itt ismertetett szőtteseire (1, 3-11, 32, 34-42, 49-54) jellemző, hogy a kender-len-pamut keverésének változataival különféle fehérségű alapszövetbe a hagyományos piros-kék színnel mintáztak. Díszítésük 53 visszafogott, javarészt a csíkozás apró változataiból áll, egészen a szintén hagyományos, csillagos megfogalmazásig. Díszítősávjaik rendszerint a szőtteskendő egyik vagy mindkét végén húzódnak, a szőttes egész felületét csak elvétve díszítik. A tót-ajkú vidékek szőttesei (2, 12-31, 33, 43-48, 55-58) tarkábbak. Az alapszövet inkább pamut, melybe öt-hat színnel is mintáznak 54 . Díszítésük így erőteljesebb, bár széles sávjaik apró geometrikus formákból álló csíkok összessége. Sőt szabadrajzúnak is beillő növényi formáikat századunk első felében szokás volt a szövésen kívül, külön is belehímezni a kész szőttesbe. Díszítősávjaik a szőtteskendő mindkét végét, gyakran egész felületét dúsan borítják. Kedvelik a rojtot, széles rojtkötéseik igen változatosak. A bemutatott szőtteskendők 55 kb. az 1870-es és az 1920-as évek között készültek. Budai Lídia 56 kelengyéjéből való darabokat (5-6, 35-36, 51-54) édesanyjával H. Kovács Ilonával együtt készítették. Budai Lídia leánya még megtanult szőni, unokája, Kotormán Istvánné már meg sem tanulta a szövést, csak megőrizte nagyanyja kelengyedarabjait. Tőle tudjuk, hogy az abroszt rétes alá használták, tarhonyát terítettek rá, cséplésnél a nagy asztalra került, azon ettek a munkások. A szakajtóruhát a kelendő kenyér alá terítették. Égető Terézia a 41-es számú abroszt és ugyanilyen szakajtóruhát nagyanyai örökségből kelengyének kapta 1932ben, akkor varrta bele a saját névbetűit. A névbetűk utólagos bevarrasát több helyen emlegették adatközlőink. A tót-ajkú területeken az egész név szőttesbe szövése volt szokás. A 46-os számú abroszt 1920 körül készítették Pitvaroson. Sámuel Mária szőtte a 48-as számú abroszt — szintén 1920-ban — Tótkomlóson. Ezt és általában a fekete díszű szőtteskendőt temetés alkalmával terítették fel. Ebből egy, míg színesből jóval több volt a háznál. A Csongrád megyei szőtteskendők részletes ismertetésével enyhíteni szeretnénk azt a hiányt, melyről Fél Edit 57 ír: „fonalas munkáink kutatásának sajnálatosan a szövés a legelhanyagoltabb ága". 53 Fél E., A Néprajzi Múzeum tárgygyűjtése Népr. Ért. 1963. 133.1: Horváth T.—TV. Fülöp K., A textil-gyűjtemény gyarapodása Népr. Ért. 1973. 135. 1. 54 Tábori Gy., im. 55 A szőtteskendőket szerző restaurálta a Szegedi Móra Ferenc Múzeum textilrestaurátor műhelyében. 56 Budai Lídia az 1860-as években született. 57 Fél E.— Hofer T., A textil gyűjtemény gyarapodása Népr. Ért. 1970. 144.1. 190 Í
