Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

laszolható misztériumának költői eszközökkel való szimbólizálása („Naponta há­romszor" [Kambodzsa, Vietnam, Korea], 1970). Filozofáló, meditáló hajlandó­ságot sugalló képeinek szemlélése közben megszilárdul tudatunkban az a tény, hogy a tudomány nyomán óriási mechanizmussá fejlődött civilizáció nem választhatja el a modern embert a természet ősi közösségétől. Éppoly érdeklődéssel kell szemlél­nünk a kozmikus mennyboltozatot („Tehetetlenség", 1970), mint a fákat, a naprafor­gót, vagyis az ember szűkebb táji környezetét („A nagy kék fa", 1970). Festményei közül a „Tragédia" с képe (1970), a Móra Ferenc Múzeumba került. 1971 tavaszán, a Műcsarnok „Új művek" с kiállításán szerepelt, majd a helyi múzeum képtárában, valamint Csongrádon és Szabadkán mutatta be alkotásait. 1973 júniusában a Kép­csarnok szegedi szalonjában volt önálló tárlata („Portré", 1973). 360 1975-ben, a „11 szegedi festő kiállításá"-n vett részt. Mint Nóvák, a nála fiatalabb Pataki Ferenc (1941—) 361 is megfogalmazta a ma­Novák András: Pataki Ferenc: Apám. 1969. olajtemp. fl. Napraforgó. 1970. o. fl. 18,5x29 cm. Mgt. 100x80 cm. Szeged Városi Tanács 360 Új művek a Műcsarnokban. Délm. 1971. márc. 2.; Akácz László: Három szegedi tárlat. Délm. 1971. ápr. 14.; Nóvák András kiállítása. Képcsarnok. Szeged, 1973. jún. 21. Katalógus-meg­hívó. Bev.: Nóvák András.; Szegedi Műsor, 1973. jún. 14.; Lásd még: T. S.: Szegediek a dunántúli művésztelepeken (Nóvák A. is). Délm. 1972. okt. 18.; Tandi Lajos: Műhely. Nóvák András. Délm. 1973. júl. 18.; Polner Zoltán: Min dolgozik? Nóvák András. Cs. m. Hírl. 1973. júl. 29. 11 szegedi festő kiállítása. Gulácsy-terem. 1975. Katalógus. 361 Akácz László: Pataki Ferenc. Délm. 1970. szept. 22.; (Tandi Lajos) T. L.: Pataki Ferenc műhelyében. Délm. 1972. jún. 11.; T. S.: Szegediek a dunántúli művésztelepeken (Pataki F. is).; Kovács Gyula: Pataki Ferenc. Művészet, 1973. aug. 8. sz. 27. 315

Next

/
Oldalképek
Tartalom