Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

A gyors polgárosulás következményeként számos bérház létesült, a régebbi eklektikus épületek mellett most már a szecesszió formajegyeit, a dekoratív ornamentikát és a növényi ihletésű díszítő' motívumokat viselik homlokzatukon. A Nyugat-Európá­ban — s gyökereiben Angliában — kialakult stílusirányzat nálunk is elavultnak te­kinti a történelmi stílusokat. Ezért több értékes helyi építészeti emléket, mint az Ar­leth Ferenc által templomból átalakított klasszicizáló Szent György téri tornyos is­kolát és a régi, Vedres-féle Rókusi templomot lebontják. Az előbbi helyére a mai jellegtelen iskolaépület került, az utóbbit pedig Aigner Sándor— Rainer Károly tervei szerint a mostani neogótikus Rókusi templom (1910) váltotta fel, mely a hasonló stílusú Újszegedi templommal (Wihart Ferenc, 1910.) együtt nem éri el az eltávolított műemlék színvonalát. Itt említjük meg a század elején Szegedre került — és haláláig itt működő — Máhr Lajos (1860—1913) szobrász nevét, aki a rókusi- és az újszegedi templomok kőfaragó-díszítő munkáit végezte. Brauswetter Jánosról készült bronz mellszobra a helyi múzeumba került. Szeged számára érzékeny veszteség volt a kö­zépkori Szent Dömötör templom lebontása. Helyén 1913-ban kezdték építeni a Fo­gadalmi templomot. Az 1900-as évek kezdetén emelt szegedi épületek közül, a keleti­es reminiszcenciájú új zsinagóga (1903) a legjelentékenyebb, melyet Baumhorn Lipót (1860—1932) tervezett. Az ő nevéhez köthető még a volt Csongrádi Takarékpénztár főépületének és több bérházának a tervezése is. Ekkortájt kezdik alkalmazni a kor­szerűvé váló vasbetont, melyre példa Zielinszky Szilárd Tiszapartján álló Bertalan Lajos-emlékműve (1903) és Szegedi Víztornya (1904), valamint a Kárász utca 16. számú épület (1910). A Lechner Ödön (1845—1914) által teremtett magyaros szecesszió szellemiségét tükrözi a Dózsa György út 2. sz. ház homlokzata, mely a kiváló mester kezenyomáról tanúskodik. A század első évtizedében a szecesszió stílusáramlata szerencsésen találkozott a város gazdasági fellendülésével, mely ezidőtájt már kiheverte az árvíz pusztításait. E korszak kiemelkedő képességű építésze az autodidakta Magyar Ede (1877—1912) volt. Legjobb műve a francia „art nouveau" stílusában készült Reök-palota (Lenin­krt. 56. sz. (1906—07), mely szobrászi eszközökkel formált szép virágdíszes homlok­zatával és lépcsőházával az európai szecessziós irányzat igen jelentős és ritka, épség­ben megmaradt alkotása. Az épület építőművészeti jelentőségével Bakonyi Tibor foglalkozott. 3 Meg kell említenünk még a figurális díszítésű Tábor utca 5. sz. épüle­tet és a Kárász utca 16. sz. házat, mely forma- és tömegjátékával emelkedik ki a ko­rabeli épületek közül. Magyar Ede munkaközösségének tagja volt Takács János és Sebestyén Endre építész, valamint Tardos Taussig Ármin, aki díszítőművészi felada­tokat végzett. Az urbanizáció természetes velejárója volt, hogy Budapest után a vidéki városok is — s közöttük elsőül Szeged — arra törekedtek, hogy a legszebb tereiket szobrok­kal díszítsék. Voltaképpen a század első két évtizedében felállított köztéri szobrok­kal kezdődött meg a mindmáig tartó plasztikai gazdagodás. A múlt század végéről Köllő Miklós (1861—1900) kőből való Szentháromság szobrát (1896) említjük meg, mely a Dóm téren áll. A század elején a legkorábban Róna József (1861—1939) bronz Kossuth-szobra (1902) került a Klauzál térre. Neo­barokkos megoldású művét négy, kőből faragott mellékalakkal tette hangsúlyosabbá. 1904-ben Tisza Lajosnak, Szeged árvíz utáni újjáépítése kormánybiztosának állítottak a Széchenyi téren emléket szintén bronzból, kő mellékfigurákkal, melyet Fadrusz János (1858—1903) realista koncepciója után Szécsi Antal (1856—1904) fe­jezett be. A Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál emlékművét 1905-ben a Széchenyi téren 3 Lyka Károly: Szobrászatunk a századfordulón. 1896—1914. Bp. 1954. 3. 87

Next

/
Oldalképek
Tartalom