Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

ELŐSZÓ Több mint két évtizeddel ezelőtt, amikor Szeged képzőművészetét összefoglalni törekvő könyvünk adatainak kutatása megkezdődött, munkánkban egy fontos megállapítás vezérelt. Fülep Lajos — 1951-ben történt — akadémiai székfoglaló előadásában, „A magyar művészettörténelem föladatá"-val foglalkozott. Alapvető kérdéseket tárgyaló fejtegetésében többek között hangsúlyozta, hogy „...meg kell változnia annak a szemléletnek, amely csak a reprezentatív nagy műveket becsüli igazán, a kicsinyekkel csak mint dokumentumokkal, segédeszközökkel foglalkozik... A nagyok nagyszerűségét megmutatni nem nagy dolog, — lássuk meg a nagyot a kicsikben, bennük van.

,n Voltaképpen ennek az álláspontnak fontosságát húzta alá az 1967-ben Pécsett — a Janus Pannonius Múzeum szervezésében — létrehozott első vidéki „művészettörténeti szekcióülés" is, amelyen Vayer Lajos professzor — és az ülés többi előadói, hozzászólói — a művészettörténeti régióközpontok kialakításáról, teendőiről, illetve e bázisok továbbfejlesztéséről tanácskoztak. Hosszú idő óta fájóan hat az a lekicsinylő, felületes kijelentés, hogy Szegednek csak az irodalmi hagyománya jelentős, festészete és szobrászata alig érdemel említést. Ezt látszik igazolni, hogy városunk — főleg Tömörkény István, Móra Ferenc, Juhász Gyula és Radnóti Miklós révén — figyelemre méltó szerepet tölt be a magyar irodalomtörténetben, viszont a nagybányai kolónia első tagjai közt levő, szegedi Nyilasy Sándor és Károlyi Lajos (akikről Réti és Lyka is megbecsüléssel írt), még mindig nem kerültek nemzeti festészetünkben az őket megillető helyre. Része volt ebben annak az ötvenes évek eleji művészetszemléletnek, amely Nagybányát és Derkovitsot szűklátókörűén háttérbe szorította, s csak Munkácsy örökségét ismerte el, valamint az ő vonaláról indult alföldi mesterek eredményeit értékelte. Előbb-utóbb azonban rendeződnek a dolgok. Hagyományértékelésünk ma már sokkal szélesebb ívű, s pillérei Tornyai realizmusától, Egry expresszionizmusán át, Vajda szürrealizmusáig, nagy kifejezésben' távolságokat foglalnak össze. Szeged gazdag múltú képzőművészetében nem találunk olyan jelentős mestereket, akiket nemzeti kultúránk legnagyobbjai között említhetnénk. Ugyanakkor több olyan érdemes helyi művészről tudunk, akiknek munkásságát az itteni alföldi táj sze1 Fülep Lajos: A Magyar művészettörténelem föladata. Magyar Tudományos Akadémia Közleményei. Bp. 1951. 3. Múzeológiai sorozat II. 1. sz. 21. E fejezet műveinek és mestereinek számbavételénél elsősorban Bálint Sándor: Szeged városa. Bp. 1959. és Nagy Zoltán—Papp Imre: Szeged. Bp. 1960. с könyveire támaszkodtunk. Továbbá a szerző : Adatok Szeged XIX. századi képzőművészetéhez c. dolgozata (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957. Szeged, 1957. 179—215.) anyagát használta fel. .TJ .. '. \ 5