Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

telepedett le. Diákoskodása színhelyén, nagybátyja házánál az alsóvárosi Róka utca 24. sz. alatt talált otthonra. Jó ideig nem vett ecsetet a kezébe. Úgy gondolta, hogy nyugalmát csak nehéz testi munkában nyerheti vissza, ezért elszegődött unokabátyjához Makóra, asztalosnak. A közel egy esztendő alatt, amit e szakmában eltöltött, visszanyerte lelki egyensúlyát. A csöndes vidéki légkörben a testi munkától felüdülve újra kedvét lelte a művészetben. Festészetének kibontakozása ekkor kezdődött el. Károlyi Lajos és Nyilasy Sándor a századfordulókor — 1899-1900 körül — Szegeden letelepedve találtak igazán önmagunkra. Nyilasy előbb Horgoson, majd Tápén ütötte fel tanyáját. Itt a természet és az egyszerű népi élet közelségének hatása alatt festette legszebb képeit: a széljárta tavaszi földeken dolgozó és alkonyatkor fáradtan hazafelé tartó embereket, vagy a vasárnapi ünneplőbe öltözött, vidáman enyelgő parasztfiatalokat ábrázoló alkotásait. Sokszor megihlették a falu kisablakos, zöld-zsalugáteres, rozzant kerítéses házacskái, akácoktól árnyas utcái és a Tisza napégette, füzes borította partjai. Nyilasy val ellentétben Károlyi Lajos magánykedvelő, szobájába húzódó, csöndes, elmélkedő festő volt. Erkölcs- és művészetfilozófiai törekvései megvalósítására szentelt életét remete módon, minden anyagi igényről lemondva élte le. Százakra menő önarcképein és kedvelt virág-ábrázolásain kívül odaadással festette a kertvárossá fejlődő Újszeged egy-egy részletét, a régi Szeged ódon hangulatú utcáit, gyengéd színekkel örökítve meg sajátos szépségüket. Szolnokra és Vásárhelyre került festők A több mint félszázados múltra visszatekintő szolnoki művésztelep jelentősége nagy fontosságú az új magyar képzőművészet történetében. „Hiszen a XIX. század második felében — írja Végvári Lajos — részben itt alakult ki a hazai életkép és tájképfestészet, közelebbről az alföldi tájfestészet."

67 Mint Nagybányán, úgy Szolnokon sem bontakozott ki egy egységes irányzat, de az itt működő mesterek : Deák Ebner Lajos, Bihari Sándor, Fényes Adolf, Pólya Tibor, Aba-Novák Vilmos és mások, ha egymástól eltérően festettek is, összességükben mégis hű képet adtak az Alföld tájáról és népéről. A paraszt-ábrázolás Munkácsyhoz kötődő kritikai realista útja Pataky László, Révész Imre és más, népi valóságot megjelenítő festők művei kapcsán a századfordulón túl is nyomon követhető. A kilencszázas évek elejétől mindinkább fokozódó társadalmi ellentmondások nemcsak a szolnoki Fényes Adolf, hanem a vásárhelyi Tornyai János és a Szentes környékén élő Koszta József festészetében is hiteles tolmácsolást nyernek. Képeiken az alföldi nép nehéz viszonyai leleplező erővel jelennek meg. Szolnok, csakúgy, mint a századelőtől kibontakozó Hódmezővásárhely, az alföldi művészet központja lett. Mindkét helyre alapító tagként egyegy szegedi születésű festő is került. Szolnokra a kiváló állatfestővé vált Zombory Lajos, Vásárhelyre pedig a sík vidék poézisét kifejező Endre Béla. Munkásságuk jelentősége folytán az alföldi festészet mesterei közt tarjuk őket számon. A város első ízben adományozott művészeti díjával egy helyi lakatosmester fiát, Zombory Lajost (1867—1933)

68 tüntette ki, hogy Münchenben Zügel mellett állatfesKárolyi Lajos, a szentéletű festő (Délm. 1940. jún. 29.) с írásunkban, a püspök Károlyival kapcsolatos naplórészleteit felelevenítik. 67 Végvári Lajos: Szolnoki művészet. 1852—1952. Bp. 1952. 7. 68 SzH 1902. okt. 7.; SzH 1903. márc. 14.; SzH 1904. máj. 27.; SzH 1905. márc. 1.; KulinyiZs.: i. m. 484.; Gy.: Zombory Lajos. Képzőművészet, 1928. 10. sz. 119—120.; Zombory Lajos halála. Magyar Művészet. 1933. 12. sz. 380.; Végvári L.: i. m. 36, 64, 67—68, 77, 79. ; Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között Bp. 1956. 100.; B. J.: Az építész festő (Zombory Lajos). Délm. 1973. nov. 17. 75