Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

geden töltötték. Gyermekkoruk sorsát a várost pusztító árvíz szabta meg. Nyilasy jómódú iparoscsaládja körében nem látott szomorúságot. Atyja Nyilasy (Pfeilschifter) Ferenc, neves asztalosmester volt. Az 1879-ben bekövetkezett árvíz azonban az ő szüleit is tönkretette, vagyonuk elpusztult. Anyja, Telbisz Anna, Sándor és Károly fiaival Nákófalvára menekült, ahol egy évet töltöttek és 1880-ban tértek vissza Szegedre, amikor a kis Nyilasy iskoláztatása megkezdődött. A művészet iránti hajlama korán megnyilatkozott. Ennek beszédes bizonyítékai azok a bátortalan gyermekrajzok, melyeket a Móra Ferenc Múzeum őriz tőle.

53 Károlyi szintén hamar elvesztette atyját, Károlyi Mihály csizmadiát, aki az árvízkor szerzett meghűlésbe halt bele. Anyja, Malatinszky Mária, még egyszer férjhez ment egy Martinovics Mátyás nevű bácsalmási erdészhez, azonban nemsokára ő is sírba szállt. Mire az árván maradt Károlyi Lajos iskolába került, már két testvére, Mihály és Ferenc sem élt. A fiú nevelésével egy darabig erdész mostohaatyja törődött. Keze alatt Károlyi az elemit és a középiskola három alsó osztályát Bácsalmáson, illetve Zomborban végezte el. Egy évet mint cseregyerek a német nyelv elsajátítása végett Apatinben töltött, a negyedik gimnáziumot már Szegeden, a piaristáknál járta. Gondozását ugyanis tizenhárom éves korától nagybátyja, Malatinszky György, szegedi vendéglős vállalta magára, akinek alsóvárosi házában Károlyi később is, mint magánosan élő festő, otthonra talált. Középiskolai tanulmányait Nyilasy és Károlyi is a szegedi piarista gimnáziumban végezte, ahol Nováky Bertalan rajztanár oktatta őket a művészet alapfogalmaira. Nyilasy diákéveiről jóformán semmit sem tudunk. Annál többet azonban a gimnazista Károlyiról. Kontraszty Dezső paptanár, aki az ifjúvá növő Károlyinak nemcsak osztálytársa, de meghitt barátja és a további idők során is nagy tisztelője volt, a művész halála után írt megemlékezésében

54 részletesen és jól érzékelteti a serdülő korú Károlyiban kibontakozó egyéni vonásokat, melyek a festő lényét később is döntően meghatározták. Érettségi után vágyuktól hajtva, — melyet Nyilasynál egy évig tartó mintarajziskolai stúdium előzött meg, — mindketten Münchenbe kerültek: Nyilasy 1893-ban, Károlyi 1895-ben. A müncheni művészeti akadémia megcsontosodott oktatási rendszere azonban egyiküknek sem felelt meg, csalódtak benne. Sem a természetszerető Nyilasy, sem a költői érzületű Károlyi — éppúgy, mint a haladó gondolkodású művésztársaik — nem szenvedhették a valóságot meghazudtoló — akadémikus ízű — népéletképeket. Hátat fordítottak tehát a hivatalos művészet müncheni fellegvárának. A kevésbé érzékeny Nyilasy sietve átment Hollósy Simon ottani festőiskolájába, ahol az akadémiai kötöttségektől mentes, egészséges természetszemlélet alapján nyertek művészeti képzést a növendékek. A meghasonlott Károlyi pedig elkeseredve azzal a szándékkal utazott haza, hogy „végleg" búcsút mond a festészetnek és pályát változtat. Nyilasy, ahogy Réti István, a nagybányai művésztelepről szóló monográfiájában írja „...1894-ben és 1895-ben Münchenben Hollósynál tanult, majd később Párizsban, a Juliánban. Thorma 1897 tavaszán ott ismerkedett meg vele és tanulmányait, de főképpen Krisztus születését ábrázoló képvázlatát látva, meghívta, jöjjön Nagybányára."

55 Egy fiatal szegedi festőbarátja szerint Nyilasy „...a párizsi évei alatt sokat érintkezett Munkácsyval. ...Nyilasy nem élhetett Munkácsy közelségében és 53 Lásd, a Móra F. Múzeum képzőművészeti leltárkönyvének 55., 108., 55. 118. ltsz. alatti bejegyzéseit. 64 Kontraszty D.: i. с 55 Réti L: i. m. 238. 69