Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

történt. Mindkettő nevezetes esemény volt, az utóbbi az urak, az előbbi a parasztok számára. Ezzel a szegedi tanyavilágban félszázados törekvés valósult meg. A létrehozott ún. „Kultúrközpont," a város külterületein lakó pusztaiaknak az iskolát, az egészségügyi ellátás és a közbiztonság helyi megszervezését jelentette, ugyanakkor templomot és temetőt is kaptak a környékbeliek. A török uralom alatt elnéptelenedett s kietlenné vált Szeged környéki pusztaságok csak lassan települtek be újra, s az egykori „kapitányságok" század végére felszaporodott népe örömmel fogadta a kulturáltabb életkörülmények megteremtését. A Felsőtanyai Központ átadási ünnepségére Szegedről különvonat vitte a városi vendégeket, élükön Tisza Lajossal és Munkácsyval. A vonat a balástyai őrháznál állt meg, ahol az érkező előkelőségeket és tisztviselőket lovasbandérium és a tanyák idesereglő népe fogadta. A társaság ezután kocsikon, dobpergés és trombitaszó mellett a félórányira levő központi telepre hajtatott. Itt mintegy 8—10 ezres tömeg fogadta és üdvözölte őket. A hivatalos épületek átadása és az új kápolna felszentelése után kezdődött a városiak és tanyaiak ebéddel-tánccal egybekötött közös szórakozása. Munkácsy itt ismert meg néhány olyan idevaló parasztot, akik a „Honfoglalás" népi alakjainak modelljei lettek. Erről a kirándulásról később, Munkácsy halálakor Mikszáth Kálmán írt cikket. Élvezetes tárcájában olvashatjuk, hogy „...ki volt adva a rendelet a pusztai kapitányoknak, hogy ami jóképű férfinép vagyon köröskörül, két mérföldnyire a báránycímerű város tanyájától, az mind ott legyek, de az öregje is... Összesereglettek a férfiak. Gyönyörű típusok akadtak: ős-arcok, szőrrel benőve egészen a szemig, csontos, körteképü kunok, laposfejű tatárok, keresztbe vágott szemmel, nyomott, pogácsaképü besenyők, széles, girbe-gurba fiziognómiájú, zömök termetű magyarok, apró, mélyen bentülő szemekkel... A fotográfus ott volt velük s rögtön lekapta, amelyik megtetszett a nagy művésznek."

18 A szép számban összegyűlt parasztfiatalsággal alkalma nyílt hosszan el is beszélgetni Munkácsynak. Érdeklődéssel kérdezgette őket szokásaikról és népviseletükről. A tanyaiak közül különösen Barna János, öreg juhász tetszett meg neki, akiről több felvételt csináltatott. Ugyanekkor lefényképeztetett néhány legény- és leánycsoportot, akiknek képeit a Vasárnapi Újság is leközölte. Az országosan népszerű lap a felsőközponti ünnepséget hosszú cikkben méltatta, s befejező soraiban hangsúlyozza, hogy „...kiválóbban érdekessé válik ez ünnepély az által, hogy épp ott folyt le, ahol már ezer év előtt Pusztaszeren, a vezérek vérszerződésekor a magyar tábor tanyázhatott."

19 Munkácsy hazai tanulmányútjának az volt a célja, hogy készülő történelmi képéhez, a „Honfoglalás"-hoz felkutassa Árpád népének utódait. Híres orosz kortársa, Rjepin is ellátogatott Ukrajnába a „Zaporozsei kozákok" megfestése előtt, hogy kiválassza alkotása elhihető erejű hőseinek modelljeit a kozákok századokon át ott élő leszármazottaiból. A tanyai kultur-központ „felszentelése" után a társaság este a Szegedi Belvárosi Kaszinó új otthont avató ünnepségén vett részt. Itt ismerkedett meg Munkácsy Szeles Olgával, a fiatal mongolos arcú szegedi lánnyal, akit lerajzolt és fényképet is kért tőle. Ő lett a „Honfoglalás" egyik nőalakja, a vezéri sátor előtt álló asszony, aki gyermekét a magasba tartja. Munkácsy századvégi modellje 1965-ben, kilencvenket 18 Mikszáth Kálmán: Férfinézőben. SzN 1900. máj. 5. 19 Kovács János: A szegedi tanyák ünnepe. Vasárnapi Újság. 1891. 47. sz. 768—771. — Munkácsy egykori felsőtanyai látogatása ma is él a balástyai nép emlékezetében. Jól kifejezi ezt, hogy a község új iskoláját a nagy magyar festőről nevezték el. Délm. 1964. nov. 28. 42