Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

kezdett. A XIX. század 40—50-es éveiben Szegeden működött a müncheni képzettségű Nagy Ferenc™, aki arcképeken (pl. Posonyi Ignác, a szegedi városi közkórház alapítójának 1853-ban készült és itt levő" egészalakos portréján) kívül főleg a temesközi falvak számára festett templomképeket. Lyka Károly szerint Nagy „...márványozó- és aranyozó munkát is vállalt (Szeged-palánki templom 1839)", azonban tudását „...nem nagyon szaporán vette igénybe, nem is szorult rá, mert ...a Tiszán volt egy jól jövedelmező malma, ebből élt."

39 Nagy Ferenc műhelyéből számos érdemes művész, hivatásos és műkedvelő (Hartai, Hanauer Gottfried, Kassai Vidor, Szoldatits Ferenc, id. Vastagh György és Zapletál János) került ki. Hasonlóan oltárés arcképeket festett Szegedi (Hirt) Antal (1825—1901),

40 aki később Gyulán rajztanároskodva a Wenckheim-család művészetpártolását is élvezte. Tőle való a Móra Ferenc Múzeumban található gróf Siskovics József, szegedi polgári származású táborszernagy arcmása, melyet a Wenckheim-család tulajdonában álló eredeti képről a szegedi tanács vele másoltatott le. A korabeli itteni művészi kézműiparról szólva, a fejlett vasmüvesség figyelemre méltó eredményeit mutatják, az egyházművészeti és polgári épületek díszítésére szánt kovácsolt vasajtók. Az egykori Schaeffer-ház lépcsőházi ajtóját, valamint a Dömötör templomból származó „Körösi Rozália 1847" feliratú kovácsolt vas-ajtót említjük meg, mint a legszebbeket. Az utóbbi 1970-től, a Móra Ferenc Múzeum alagsori folyosójának bejárati ajtója lett. „A szegedi múzeum bútoranyaga — állapítja meg — P. Brestyánszky Ilona — kevés darabjával magyar — talán szegedi — asztalosok néhány munkáját reprezentálja. Romantikus és népélet-festők Városunk gazdasági és ipari fejlődésére jelentős hatással volt a múlt század második felében a Szegedi Védegylet és a Csongrádi Takarékpénztár megalapítása, valamint a tiszai gőzhajózás beindítása. A Szegedet Pesttel összekötő első vasútvonalat 1854-ben hozták létre. A vasúti híd megépítésével — pár év múlva — a sínpárok áthidalják a Tiszát és belefutnak a gazdagon termő Temesközbe. Mindez előmozdítja a délvidék mezőgazdasági terményeinek szállítását, illetve ezek Szegeden történő ipari feldolgozását, majd további értékesítését. „A 63 000 lakossal bíró Szegeden a városi összeírás szerint 2759 földbirtokos és 1234 iparűző találtatik," — olvashatjuk a Szegedi Hiradó 1859, tavaszutó 26-án — megjelenő hasábjain, amely az akkori helyi gazdasági és ipari továbbfejlesztést sürgeti. A magyar uralkodó osztály és a bécsi udvar szövetségeként létrejött kiegyezést követő években az országos állapotoknak megfelelően Szegeden is az eddigieknél gyorsabb gazdasági fellendülés tapasztalható. Fűrészgyárak, paprikamalmok, kender- és lenfeldolgozó üzemek, szalámigyár működése tükrözi a Tisza-parti város fokozódó iparosodását. A folyó túlsó partján fekvő Újszeged fejlődése — faiskolái és virágkertészete révén —, szintén az ötvenes évektől kezd erőteljesebbé válni. A városkép fejlesztését szolgálják a Szépítő Bizottmány rendelkezései, mely szerint a belvárosban csak emeletes házakat lehetett építeni. A jelentékeny épületek közül elsőként a Feszi Frigyes mellett dolgozó G erster Käroly (1819—1867) tervezte, gótizáló-romantikus ihletettségű ún. „Fekete-ház"-at (1857) emeljük ki. Szintén ro38 Reizner János: Szeged története. Szeged, 1900. III. 407.; Bálint S.: i. m. 74, 96, 161. 39 Lyka K.: i. m. 40; Lyka Károly: Magyar Művészet. 1800—1850. Bp. 1942. 316. 40 Szegedi Napló (továbbiakban: SzN), 1891. júl. 15.; Reizner J.: i. m. III. 407. 41 P. Brestyánszky I.: i. m. 99. 28