Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)
országos mezőnyt jelentő nyári tárlatokon több mint tizenöt év óta derekasan részt vesznek. A hatósugarában állandóan táguló, nagy közönségvonzású nyári tárlatok révén Szeged immár teljesen felzárkózott azon képzőművészetileg számottevő városokközé, melyek mint Vásárhely, Miskolc és Pécs, a széleskörű hazai közfigyelmet kimagasló tárlataikkal országosan is felhívják magukra. 257 A területi szervezeten kívüli szegedi művészek száma — főleg rajztanárok —• közel kétszerese az itteni alaptagsággal rendelkező festőknek, szobrászoknak. A Városi Tanács a Szegedi Téli Tárlat-ok 258 létrehozásával biztosít fórumot a szervezeten kívül működő képzőművészek számára. Bár vannak olyan festők is közöttük, mint Sándor János és Papp Sándor, valamint a keramikus Majorosy Sarolta, akik az országos jellegű Szegedi Nyári Tárlatokon is szerepelnek, vagy önálló kiállításuk volt, mint László Gyulának (1973, 1974, 1975), Ponicsán Ádámnak (1954), Náray Zsuzsának (1971), Koller Évának (1972), Kulka Eszternek (1972), Seres Jánosnak (1972) és László Annának (1973). Sándor János а Szegedi Nemzeti Színház díszletfestő kollektívájában dolgozik két fivérével, Sándor Lajossal és Sándor Sándorral együtt. Tevékenységük kiterjed a Szabadtéri Játékok díszletmunkálataira is, ahol olyan országos rangú szakember játszik gyakran vezetőszerepet, mint Varga Mátyás, aki 1967-ben grafikai tárlatot rendezett Szegeden. Magos Gyula: Leányportré. 1971. pasztell, 42x29 cm. Mgt. 257 Nyári Tárlat. Csongrád megyei Képzőművészek Kiállítása. Délm. 1959. júl. 24.; Négy megye képzőművészeinek kiállítását rendezik Szegeden a nyáron. Délm. 1961. jún. 22.; Szelesi Zoltán: Képzőművészeti napok Szegeden. Művészet, 1961. X. 43. ; Megnyílt a III. Szegedi Nyári Tárlat. Délm. 1962. júl. 22. ; Lödi Ferenc: Szólni a máról. A III. Szegedi Nyári Tárlat. Délm. 1962. júl. 28. ; D. Fehér Zsuzsa: A szegedi nyári tárlat. Művészet, 1962. IV. 38.; Szelesi Zoltán: A IV. Szegedi Nyári Tárlat. Délm. 1963. aug. A.; Kovács Gyula: A IV. Szegedi Nyári Tárlat. Művészet, 1963. XI. 43.; Szelesi Zoltán: A Szegedi Országos Képzőművészeti Kiállítás. Délm. 1964. aug. 1.; A Szegedi Országos Képzőművészeti Kiállítás. Délm. 1964. aug. 1.; Ötven művész száz alkotása a Szegedi Nyári Tárlaton. Délm. 1965. júl. 18.; Szelesi Zoltán: A Szegedi Nyári Tárlat. Délm. 1965. aug. 7.; Pogány Ö. Gábor: Nyári Tárlat Szegeden. Tiszatáj, 1965. 11. sz. nov. 858.; Megnyílt a Nyári Tárlat. Délm. 1966. júl. 19.; D. Fehér Zsuzsa: Friss, változatos összkép. A VII. Szegedi Nyári Tárlat. Délm. 1966. júl. 22.; Vinkler László: Szeged mai képzőművészete. A nyári tárlat tanulságairól. Délm. 1966. aug. 7.; Papp Lajos: Az ember valósága. A VII. Szegedi Nyári Tárlatról. Tiszatáj, 1966. 9. sz. szept. 747.; Vasárnap nyit a nyári tárlat. Délm. 1967. júl. 29.; Dömötör János: Nyári Tárlat Szegeden. Délm. 1967. aug. 2. ; Szelesi Zoltán: A VII. Szegedi Nyári Tárlat. Művészet, 1967. III. 41. ; Szelesi Zoltán: A VIII. Szegedi Nyári Tárlat. Művészet, 1967. XI. 42.; Akácz László: Nyári Tárlat. Délm. 1968. aug. 6.; Perneczky Géza: Szegedi Tárlat. Élet és Irodalom, 1968. aug. 10.; (Akácz László) A. L.: Szegedi Müvészklub vitája a Nyári Tárlatról. Délm. 1968. szept. 4.; Szelesi Zoltán: A IX. Szegedi Nyári Tárlat. Tiszatáj, 1968. 9. sz. szept. 824.; Varga József: Felelősségről, a IX. Szegedi Nyári Tárlat ürügyén. Tiszatáj, 1968. 10. sz. okt. 969. ; Jubileumi nyári tárlat. Délm. 1969. júl. 29. ; Akácz László: A X. Szegedi Nyári Tárlat. Délm. 1969. aug. 5.; (Akácz László) A. L.: Vita a nyári tárlatról. Délm. 1969. szept. 10. ; A X. Szegedi Nyári Tárlat. Tiszatáj, 1969. 9. sz. szept. 878. ; Rozványi Márta: A X. Szegedi Nyári Tárlatról (I—II.). Tiszatáj, 1969. 11—12. sz. nov.— dec. 1016., 1111.; Vita a nyári tárlatról. 279