Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

Változó városkép Szeged felszabadulás utáni három évtizedes fejlődése az utóbbi tíz évben gyorsult meg. Ipara, mely addig a környék mezőgazdasági termékeinek feldolgozására szorítkozott, előbb textil- és ruházati gyártásban bővült, majd a létrejött gumigyártással a vegyipar is helyet kapott. A 160 000 lakosra növekedett város mezőgazdasági jellege — különösen, hogy 1950-ben a Szegedhez tartozó nagykiterjedésű tanyavilágot közigazgatásilag lecsatolták — teljesen megszűnt. Vegyipari bázissá emelkedő iparát és a város zártságát feloldó intenzív átmenő forgalmát viszont állandó fejlődés jellemzi. A változó városkép kialakításában a felszabadulás első évtizedében, többek között a Marx-téri új házsorok (Nagyfalusy Antal), valamint az impozáns egyetemi Béke-épület (Virág Pál, 1952) adtak hangsúlyt. A Tiszát „főutcának" tekintő és a folyó partjait kiépíteni akaró városfejlesztés (Füle Lajos, Takács Máté) soha nem remélt távlatainak realizálását azonban kétségtelen, hogy Szeged feltárásban levő energiái: a földgáz, a geotermikus hőenergia és az olajmező gazdag kiaknázási lehetőségei fogják biztosítani. De Szeged máris növekvő területét az Odessza-lakótelep {Borvendég Béla és kollektívájának terve), valamint a Tarján-lakótelep {Bertalan Sándor, Takács Máté és munkatársainak terve) jól érzékeltetik. Az utóbbi létesítmény több mint húszezer családnak fog új otthont nyújtani. Az immár harmadik évtizede működő — háromszázon felüli szakembert foglalkoztató — Szegedi Tervező Vállalat mérnökeinek nevéhez az említett két nagy lakótelep tervmunkáin túl, számos új, komoly összegű beruházást igénylő építészeti Szeged — Tarján lakótelep (részlet). 230