Szelesi Zoltán: A Móra Ferenc Múzeum Évkönvve, 1972/73-2. Szeged képzőművészete. (Szeged, 1975)

sült azzal, hogy a háború után egyetemet kapott, amely kezdettől fogva lényeges szerepet játszott az iskolavárossá, kultúrközponttá növekvő Szeged szellemi arculatának kialakításában. Szeged kulturális, művészeti életét a tárgyalt időszakunkban bekövetkezett történelmi események tehát alapvetően megváltoztatták. Ami a századelő pozitív szellemi törekvéseinek eredményeként létrejött, — mint pl. modern helyi művészetünk kibontakozása —, azt az elvesztett háború és éppen az innen kiindult ellenforradalom vihara elsodorta. Az itt kezdődő fehér terror első művész-áldozata Kukovetz Nana lett. Hasonló sors várt Heller Ödönre is. Festőink és szobrászaink közül többen : Hódi Géza, Gergely Sándor, Moholy-Nagy László, Károlyi Lajos emigrálni kényszerültek, az itthon maradottaknak pedig szegénységben kellett élniök. A helyi hivatalos szerveknek a művészeti ügyekkel szembeni közömbösségéből adódott, hogy Szegedet festészeti vonatkozásban még a szomszédos alföldi kisvárosok is megelőzték, Makó és Hódmezővásárhely éveken át művésztelepekkel rendelkeztek. A haladó gondolkodású értelmiségiek törekvéseinek eredményeként csak 1926-ban sikerült Rudnay Gyulának Szegeden is művésztelepet létesítenie. Az ellenforradalom évtizedeiben több szegedi művész számára nem maradt más választás, mint a befelé fordulás. Ez — a bethleni konszolidáció alatt Szegedre visszatért — Károlyi Lajos festőlírájában fejeződött ki leginkább. Közel állt hozzá a vele rokon érzelemvilágú Juhász Gyula. Kettejük kapcsolatával külön fejezetben foglalkozunk. A kor festői közül Nyilasy Sándor tudott leginkább az adott társadalmi követelményekhez alkalmazkodni. Színpompás képein Móra Ferenc népi írásainak derűjéhez hasonlóan ábrázolta a tápéi parasztfiatalság életét. A helyi parasztfestők között kell megemlítenünk Süli Andrást, aki közvetlen környezetét, házanépének életét naivan rögzítette. A két világháború közötti rossz gazdasági helyzet miatt az építészet fejlődése országszerte háttérbe szorult. Helyette a hivatalos megbízásoktól kevésbé függő festészet és grafika került előtérbe. Jóllehet Szeged a harmincas években „importált módon" a „szobrok városa" lesz, mégis alig van szobrász, aki itt marad és vállalja a reá váró életküzdelmet. Petri Lajos és Vígh Ferenc szobrászok például hosszabbrövidebb időre elhagyják Szegedet. Szocialista szellemű művészeinket azonban, Tardos-Taussig Ármint, Dinnyés Ferencet, Parobek Alajost és másokat alkotói tevékenységük nem engedte, hogy reményt veszítsenek, de a helyi munkásmozgalom ereje is kitartásra ösztönözte őket. A nép felé fordulás nyilvánul meg Buday György harmincas években készült grafikáiban is. A szegedi grafikai kultúrát elindító Tardos-Taussig, majd az ezt gazdagító Buday Györgyköréhez kell számítanunk a helyi születésű Vadász Endrét és a temesvári származású Bordás Ferencet, akik később Budapestre kerülve fejtették ki képesésségeiket. A két világháború között működő művészeink közül Vlasics Károly, Dorogi Imre, Erdélyi Mihály, Vinkier László, Tápai Antal és mások hosszú ívű pályája átnyúlik a felszabadulás utáni helyi képzőművészetünkbe. A húszas évek eleje. Heller Ödön „Azl919—1945 közötti két és fél évtized hivatalos politikáját — állapítja meg Pogány Ö. Gábor — végig a kommunistaellenesség, a progresszió minden fajtájának korlátozása szabta meg. A társadalom életének minden vonatkozásában az ellenforradalom ideológiája volt az irányadó. A Magyar Tanácsköztársaság olyan 124