A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)
T. Knotik Márta: XVIII–XIX. századi fémtárgyak és mesteremberek
augusztus 31-én lépett a szegedi polgárok sorába. Még ez év szeptember 12-én — harminc éves korában — feleségül vette a nála két évvel fiatalabb Kováts Teréziát. 17. PAJZS. Leveles ággal határolt mezőben : keresztbe fektetett, domborított kulcsok és kalapács, felettük vésett „AD = MI" betűk, mellettük vésett 1813-as évszám, alattuk beütött 13-as hitelesítőbélyeg és К ötvösjegy. H: 8 cm, sz: 7 cm (Ip. 54.53.1. ltsz.). Az AD = MI betűk nyilván a Miller család következő tagjának, Adamusnak névbetűi. A szép formájú és kivitelezésű ötvösmunka К ötvösjegye mögött talán Jacob Kohn ötvösmester rejtőzhet, aki az 1828-as összeírásban a palánki mesterek között van. Feltételezzük, hogy a pajzs készültekor talán már itt működik. Miller Ádám annak a Miller lakatos családnak tagja, akikkel a 6. és 14. pajzsoknál már megismerkedtünk. Ádám 1807-ben lakatoslegényként kezdi meg vándorlását és 1813-ban kéri polgárosítását. A kérelemből tudjuk meg, hogy Miller Jakab lakatosmester fia, akit atyja halála után mostohaapja, Schmidt János (a 9. pajzs tulajdonosa) tanított a mesterségre. Három esztendei magyarországi és bécsi vándorlás után mostohaapja hívására jön haza, nála mint első legény több évet tölt. A kérelmező okiratban [Miller Ádám] „testi állásában való természetes hibájára" hivatkozva kéri a várostól ,,Dugonics Ádám tanácsbeli és Szilber János Deputátus": mivel a kérelmezőt az előző oknál fogva a polgári katonák közé felvenni nem lehet, így az uniformist se kelljen megcsináltatnia. Jeles tulajdonságaira való tekintettel azonban, annál is inkább mivel 24 évnél jóval idősebb kérik bevételét a polgárok közé. így 1813. május 3-án polgárrá lett. A huszonnyolc éves mester még ez évben — november 22-én — megházasodik, felesége a tizenkilenc éves Elisabetha Rosen. Az eddigiekben tárgyalt mesteremberek adatain keresztül röpke bepillantást nyerhettünk a XVIII— XIX. századi kézművesek életébe. Jellemző példákat találtunk a mesterlegények és özvegyen maradt mesternek összeházasodására. Végül képet nyertünk a lakatos-, puskaműves-, órás- és ötvösmesterek munkájának egy részéről. Evvel kapcsolatban még érdemes megjegyezni, hogy nyilván ők készítették a múzeumunk tulajdonában levő XVIII— XIX. századi céhládák sokszor remek számba menő „pléheit", zárszerkezeteit. A vizsgált időszakban mestereink zöme a Palánkban működik. Fölsővárosnak 1762-től van egy, később két lakatosmestere. Az 1828-as összeírás Rókuson két lakatost tart számon. Az iparművészeti gyűjtemény következő tárgya egy ezüstkanna: 18. TEJESKANNA. Kalapálással formázott, hengeres nyaka ráforrasztott. A kanna kerek talpból kiemelkedő, fordított körte alakú testét felfelé szélesedő, laposan domborított bordázat díszíti. E bordázat a talpról kiindulva a test kétharmad részéig ér. Szalagfüle a kannánál jóval magasabbra ível, majd a szájnyíláshoz csatlakozik. Hengeres nyakán hullámos kiöntő, melynek fedelén domborítással bordázott kagylódísz van. Elöl, a kanna hasán, közvetlenül a bordázat felett finoman vésett „А О E" betűk. A kanna fenekén pesti hitelesítőjegy és Prandtner mesterjegy 30 . M: 28,5 cm, talpátm: 8,5 cm (Ip. 71.1. ltsz.). A kanna művészi értékei a formálás és a harmonikus arányok. Elegáns vonalát a bordázott díszítés még jobban kiemeli, sőt ebben az esetben képes helyettesíteni a mestertől megszokott és a későbbiekben még érintett ötvösdíszítést 31 . 30 Kőszeghy E.,i. m. Bp.,1936. Nr. 399 és Nr. 495. Lásd még P. Brestyánszky I., i. m. 1970/2 42.1. 31 Vö. Az Iparművészeti Múzeum ötvös osztályán őrzött darabokkal és Bóka L-né, Az iparművészeti Múzeum Prandtner ötvöstárgyai. Ip. M. Évkönyvei I. 1954. 157—161. Я
