A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)
Sárközi István: A Bethlen-kormány népiskolai akciója és a Csongrád megyei eredmények
A Móra Ferenc Múzeum Evkönyve 1972—73/ I A BETHLEN-KORMÁNY NÉPISKOLAI AKCIÓJA 1926—1931 KÖZÖTT ÉS A CSONGRÁD MEGYEI EREDMÉNYEK SÁRKÖZI ISTVÁN (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged) A magyar Tanácsköztársasággal szemben felülkerekedő ellenforradalmi erők a két évig tartó fehérterror után a nagytőkés burzsoázia és nagybirtokos osztály fasiszta jellegű diktatúráját teremtették meg. Ennek az ellenrforadalmi rendszernek a társadalmi bázisa heterogén volt. Gazdasági, szociális helyzetük, érdekeik, politikai súlyuk és szerepük a rezsim bázisát képező csoportoknak, rétegeknek igen eltérő volt. A vezető szerepet betöltő nagytőkés és földesúri osztályon belül és az ellenforradalmat aktívan támogató rétegek között eltérő felfogások mutatkoztak a politikai hatalom, a kormányzati rendszer formájáról és jellegéről. A korlátlan fasiszta diktatúra és a mérsékelt fasiszta rendszer tábora s a „szabad királyválasztók" és a nyílt legitimisták törekvései ütköztek össze hol nyíltan, hol leplezett politikai küzdelemben. Az ellenforradalom és az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában találjuk a tiszti különítményeseken kívül a dzsentri eredetű tisztviselő-hivatalnoki réteg mintegy 180 000 főnyi aktív tömegét, továbbá a gazdag parasztokat s a városi és a falusi kispolgári elemet, az értelmiség egyes csoportjait. Ezeket az erőket a proletariátus elleni gyűlölet és leszámolás, a forradalomellenesség, ideológiailag elsősorban a marxista szocializmus felszámolására való törekvés egyesítette. Nagy politikai és ideológiai segítséget s támaszt jelentettek a keresztény egyházak. Az ellenforradalmi rendszer stabilizálását az ellenforradalmi erők viszonylag realista, konzervatív reakciós politikai egyénisége Bethlen István valósította meg. Elsősorban a két nagy, keresztény-nemzeti eszmei alapon szervezkedő politikai pártnak az egyesítésével, ügyes politikai manőverezéssel, Nemzeti Egység Pártba olvasztotta a Kisgazdapártot és a keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját, 1922 elején. Ezt a pártfúziót Bethlen — Nagyatádi — Szabó-kézfogásnak is szokás nevezni. Ezzel megerősödött a nagytőkés ipari burzsoázia és a földesúri osztály vezető szerepe. A magyar uralkodó osztály vezető köreinek azonban számolniuk kellett a Tanácsköztársaság megdöntése után is a munkásosztállyal s agrár-proletariátus nem lebecsülendő erejével. A magyar uralkodó osztály a nyugateurópai tőkésországok polgári demokratikus rendszerét is túl liberálisnak s elfogadhatatlannak tekintette a proletariátus elnyomására, de kénytelen volt kifelé legalább demokratikus látszatot kelteni a fasiszta jellegű kormányzati rendszer iránt. 1921-ben törvényen kívül helyezett, betiltott kommunista párt nélkül is veszélyesnek tekintették az ellenforradalmi erők vezető körei a magyar munkásosztályt s ennek a veszélynek az elhárítása, az ellenforradalmi rend megszilárdítása érdekében a megbékélést hirdetve, tárgyalásokat folytatott Bethlen István az opportunista vezetésű Szociáldemokrata Párt vezetőivel, amelynek eredményeként létrejött a Bethlen—Peyer-Paktum 1921 decemberében. A szociáldemokrata vezetők elárulva s hátat fordítva a forradalmi internacionalista feladatoknak, részt vállaltak Bethlen „nemzeti újjáépítése" tervééi
