A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Keve András–Marián Miklós: Vasvári Miklós

madártan terén szakember. Saját ismereteit, melyeket az egyetemen, majd később szorgalmas és tervszerű tanulmányai során szerzett, lebecsülte. Sokszor előfordult, hogy a szakembereknek meghatározásra küldött gyomortartalom-anyagok analízise csak előzetes vizsgálatának eredményét erősítette meg, sőt saját meghatározása pon­tosabb volt. Ezt csak azok tudták, akik vele együtt dolgoztak. Ornitológusról írunk, tehát csodálkozhat az olvasó, hogy Vasvárinak egyéb irányú kutatásait mutattuk be először. Ennek két oka van: egyik, hogy disszertáció­ját herpetológiából írta. A második, hogy ezzel kívánjuk hangsúlyozni, mennyire tágak voltak ismeretei a zoológia egész területén, ami jellemzi Vasvári beállítottságát. Mindig kihangsúlyozta, hogy a madarakat nem szabad az állatvilág egyéb tagjaitól elkülönítve vizsgálni. Amikor vizsgálatai megindultak, a magyar zoológia még alig hallott valamit az élelemláncokról, a cönológia is kevésbé ismert fogalom volt. Vas­vári azonban megérezte a fejlődés jövő irányát. Chernél halálával egyidőben került a Madártani Intézethez, Chernél munkássága hatott rá legerősebben. Azé a Cher­nelé, aki világosan kifejtette örökbecsű könyvében, (Magyarország madarai, külö­nös tekintettel gazdasági jelentőségükre, 1899), majd későbbi munkáiban is, hogy az alkalmazott zoológia nem lehet értékes elméleti alapok nélkül, viszont éleslátás­sal minden elméleti tudományból leszűrhető annak gyakorlati felhasználásának lehe­tősége is: „...alapfeltételét nem csupán a madarak életének, hanem kiválóan táp­lálkozásának és táplálékának ismerete képezi, felölelve mindazokat a viszonyokat és vonatkozásokat, amelyek a szárnyasok világát az emberrel, más állatokkal és növényekkel, sőt az egész természet háztartásának bonyodalmas hálózatában kü­lön és azokat egymásközött is összeszövik." Chernél nyomdokain Vasvári is azt hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt jobban meg kell ismernünk faunánkat és annak összetételét. Tőle tanultuk, hogy útijegyzete­inkben pontosan, példányszám szerint kell feljegyeznünk a madarakat. Nem sza­bad figyelmen kívül hagynunk, milyen évszakos fejlődésú állapotban van a természet, milyen az időjárás, hiszen ennek megfelelő az állatmozgás is. Már somogyi madár­tani eredményei is mutatták, hogy a magyar ornisz ismeretének csak az alapjai van­nak lefektetve, igazi felkutatása még csak most következik. Ezért utazgat annyit. Ismételten felkeresi Somogyot, jár a Duna—Tisza közén, a Tisza mellett, stb. Vas­vári világít rá a magyar szikesek állatföldrajzi jelentőségére, de rámutat arra is, hogy az ember alkotásai, mint pl. a halastavak, hogyan befolyásolhatják a madár­világ összetételét. így kerül össze az 1930-as évek elején Beretzk Péterrel, akit gyak­ran felkeres, hogy együtt járják a Szegedi Fehértót, mely akkor még szikes puszta, majd még Vasvári idejében fokozatosan és egyre gyorsabban halastóvá alakul át. Vasvári itt madárgyűrűzést is végzett. Alföldi vizsgálatai közül különösen a kékcsőrü récére (Oxyura leucocephala SCOPOLI) vonatkozót kell kiemelni. Sok évi kutatás után sikerül csak egy elhagyott fészekalj tojást szereznie az Örkény melletti Madarasi-tóról. (Kéve azonban emlé­kezik, hogy amikor Vasvári és Vezényi Árpád társaságában az 1920-as évek végének egyik augusztusában felkeresték a tavat, még több mint 30 öreg és fiatal kékcsőrü récét figyelhettek ott meg.) Volt preparált kadávere, az alkalmilag elejtett példányok­ból sokat sikerült megszereznie, de a tervezett monográfiát megírni, illetőleg befejezni már nem tudta. Vasvári belátta, hogy az egész ország területét egymaga nem tudja áttekinteni, és ezért iparkodik a fiatal érdeklődőket megnyerni a madártannak. Napi levelezése egyre növekszik. Ezekben a levelekben buzdít, lelkesít, az új eredmények közlésével irányít. A halála után előkerült levelekből, melyeket Beretzknek, vagy Sághy Antal­nak írt, számos értékes és csaknem elkallódott adat került napvilágra. Ha Vasvári 281

Next

/
Oldalképek
Tartalom