A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Keve András–Marián Miklós: Vasvári Miklós

csak annyit fűz hozzá — mint ezt Vasvári mesélte —, hogy kár volt a szép kígyó torkát olyan nagyon megszorítani. Vasvári első sikereit tehát a herpetológia terén aratta, de első tanulmánya, majd felfedezése után ezen a téren elhallgatott. Hiába ösztökéltük itt-ott elért újabb eredményeinek publikálására, a kisázsiai gyíkok, kígyók, stb. feldolgozására, nem állt kötélnek. Ennek okát könnyű megmagyarázni. A tudására féltékeny ornitológus kollegák azt híresztelték róla, különösen a felettes hatóságoknál, hogy Vasvári nem is ornitológus, hiszen disszertációját sem a madártanból készítette, annak ellenére hogy a Madártani Intézetben dolgozik. így későbbi irodalmi működésében már csak annyiban találunk herpetológiát, hogy a madarak táplálékában előforduló kétéltűekről, hüllőkről ir. (Pl. ásóbéka [1931, 1938,] seltopuzik [1943]). Vasvári herpetológiai munkásságáról még a következőket mondhatjuk: Az 1926-ban megjelent „Adatok a zöldgyík-formakör ismeretéhez" с nagyobb tanulmánya, mely egyben doktori disszertációja, egyetlen herpatológiai publikációja. Jelentős irodalmi anyag áttekintése alapján és Európa több intézetéből, valamint saját gyűjtéséből származó nagy összehasonlító anyag megvizsgálása után rendkívül gonddal készült, sok részletre kiterjedő, az ökológiai vonatkozásokat is szem előtt tartó rendszertani tanulmány. A Közép-Európában élő zöldgyík (Lacerta viridis LAUR.) alfajait és fajváltozatait tekinti át, és a habitus, testméretek, színezet, földrajzi elterjedés és tartózkodási hely alapján igyekszik analizálni a „formakör" helyzetét. Tudvalevő, hogy a Lacerta genus szisztematikai és genetikai tekintetben a Vertebrata-k egyik legnehezebben elemezhető nemzetsége. Ezért is jelentős Vasvári munkája, amely néhány érdekes és a mai hazai herpetológiai munkákban sem elhanyagolható megállapítást tesz. Vasvári „oroszlánkörmeinek" jelentkezésére mutat, amikor tanulmányában vitába száll Mertensel, aki azóta Európa legjelentősebb herpetológusává emelkedett. Érdekes és jól megfogott témájú munkája volt az alföldi és dombvidéki borókásokban élő zöldgyík-populációk alaktani és életmódtani kutatása. Budapest környékén a homoki gyík (Lacerta taurica PÁLL.) elterjedését vizsgálta és — Kévének tett kijelentése szerint — a mezőgazdasági vásár mellett húzódó vasúti töltéseken gyakorinak találta. Tudjuk azt is, hogy kisázsiai kutatóútja alkalmával a gekkókra (Gymnodactylus kotschyi STND.) különös gondot fordított, amelyre egy az elutazása idején Prágában megjelent tanulmány terelte figyelmét. Pontos munkamódszerének bizonyítéka a fennmaradt mikroszisztematikai munkalapja. (2. kép.) Vasvárit nemcsak a kétéltűek, hüllők és madarak érdekelték. Első megjelent írása a kisemlősökre (1920) vonatkozik. Ezen a téren legjelentősebb tanulmánya (1923) a házi patkány elterjedésével foglalkozik. Egy olyan fajjal, melyet a vándorpatkány szorított ki, és ma kétséges, hogy Magyarországon megtalálható. Az emlőstan terén legjelentősebb felfedezése (1943, 1950) a patkányfejű pocok (Microtus oeconomus [PÁLL.]) kisbalatoni előfordulásának megállapítása. Jelenlétét ragadozó madarak gyomortartalmának vizsgálatával mutatta ki. Élő példányokat Szunyoghy csak esztendők múltán talált e területen. Emlőstani munkásságáról is ugyanazt állapíthatjuk meg, mint a herpetológiairól : a későbbiekben nem kívánt publikálni róluk. Pedig, ha csak fogási módszereit, vagy a fogságban tartott csíkos egérről (Sicista subtilis [PÁLL.]) feljegyzett észleléseit megírja, sokat adhatott volna a mammalógiának. Ami a zoológia egyéb ágait illeti, kevés magyar zoológus rendelkezett olyan széles alaktani ismeretekkel, mint ő. Mindig szerény volt és hangsúlyozta, hogy csak a 280