A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Csizmazia György: A Pusztaszeri Rezervátum és a környező szikesek emlősfaunájáról

A VIZSGÁLAT EREDMÉNYE A szikeseken az egyes évszakokban az ökológiai faktorok szélsőséges értékeket mutatnak. Az emlősélet szempontjából legdöntőbb a szűkebb élőhely nedvességtartalma (vízjárása), a többi tényező nagyrészt ennek függvényeként jelentkezik (táplálék, rejtőzködési lehetőség, stb.). Jelen vizsgálati területen a lehullott csapadék elhelyezkedése a térszint differenciáltsága miatt mozaikszerű. A mélyebb fekvésű buckaközökben és laposokban tavasszal és tél elején felgyülemlik a víz (a 81 m és ez alatti területeken), míg a dombhátakról, kisebb-nagyobb buckákról rögtön leszalad és a talajvíz sem érezteti itt a hatását (82 m tengerszint feletti részeken). Ez az ökológiai hatás döntően befolyásolja és alakítja területünkön az emlősfaunaképet. Emlősfajok zónánkénti növénytársulásokban (82 m tengerszint-magasságban) 1. Homokpuszta-rét növénytársulása (Astragalo-Festucetum rupicolae danubiale). Ilyen társulásokat találtam a baksi Kettőshalmi-erdő mellett, valamint a Pusztaszeri Rezervátum nyugati oldalán levő kisebb-nagyobb dombhátakon és azok közein. A tavasszal rövid ideig vízzel borítottak ezek a vonulatok. Nyári és őszi periódusban száraz, de nem repedezett a talaj. Tavasszal a vakond (Talpa europaea L.) és a mezei nyúl (Lepus europaeus L.) él itt. Az olvadás után a visszahúzódó tócsák nyomában rögtön megjelenik a vakond, s túrásait a következő év tavaszi áradásáig mindig fellelhetjük. Nyáron, ősszel a mezei pocok (Microtus arvalis PALLJ és a mezei cickány (Crocidura leucodon HERM.) került itt csapdába kis számban. 1970 júniusában az Uj-majori tájon figyeltem meg 2 példány veszekedő, visongó vándorpatkányt (Rattus norvegicus BERKENHOUTJ . Télen a buckák közeit méteres hó tölti ki, a talajjal érintkező legalsó rétegben a hóba kaparva is találtam Microtus arvalis járatokat és lyukcsapdával nappal több példányt is gyűjtöttem 1970 decemberében. 2. Homoki legelő növénytársulása ( Potentillo-Festucetum rupicolae danubiale). A homokosabb vályogtalajú dombhátakat borítja a terület délnyugati részén a Csatakos és Szárnyékhalmi-dűlők mellékén, valamint a Berda-sarok déli részén. (A zóna külső szélén tanyák és mezőgazdasági kultúrtáblák vannak elszórtan.) A háziállatok (szarvasmarha, birka) legeltetése ezeken a részeken igen elterjedt. A dombhátakon az ürgének (Citellus citellus L.) vannak nagy kiterjedésű telepei. Különösen a Berda-sarok és a Rom-tó közötti részen, közel egymáshoz, több mint 150 lakottjáratrendszert találtam 1964 nyarán. 1971-ben is megvolt itt a telep, de a lakottjáratrendszerek száma kevesebb lett (65). A baksi cigánytelep lakói rendszeresen járnak ide, kiöntéssel fogják — étkezési célból — az ürgéket. A Rezervátum Csatakos melléki dombvonulatán is élnek kisebb számban ürgék. Minden védelmet megérdemelnek a magyar puszták jellegzetes kis rágcsálói, hiszen a kultúrtájban elvesztik élőhelyüket. Ma már kis területekre szorultak vissza, számuk évről évre fogyóban van e helyen. Országos adatok nem állnak rendelkezésemre más területek populációiról. Ezeket a részeket csapadékvíz soha sem borítja, ezzel magyarázható, hogy az év minden hónapjában gyűjtöttem a mezei pockot (Microtus arvalis L.J, güzüegeret (Mus musculus spicilegus PETÉNYI). Őszi, téli és tavaszi periódusokban kisebb számban került kézre a Crocidura leucodon. Az 1970 és 1971 években tavasszal és ősszel (III. és IX. hónapokban) figyeltem meg a földikutya (Spalax leucodon NORDM.) tevékenységét. A Rom-tói rész szélén találtam jellegzetes túrásait (II. sz. kép) s agyaggal tapasztott járatát is. 1971 őszén a Rezervátum Szárnyék-erdő és a Csatakos közötti területén érdekes túrását leltem. Az 50 cm magas túrás 3,5—4 cm-es agyaggolyócskákból állt, amelyen jól láthatók voltak a Spalax karomlenyomatai. — Természetesen még meggyőzőbb bizonyíték lenne a begyűjtött földikutya, azonban ritkasága miatt nem csapdáztam. E kipusztulóban levő kisemlősünk védelme sürgető feladat. Érdemes volna a jelenlegi rezervátum határain kívül eső területek egy részét legalább tájvédelmi körzetté nyilvánítani. —Az ezzel a növényi asszociációval borított területeken ősszel gyakran megfigyeltem a görényt (Mustela putorius L.) és a menyétet (Mustela nivalis LJ 251