A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Dömötör Ákos: Csúfolódó vers Kálmány Lajos gyűjtéséből

vízbe fojtják. Azt hiszik ugyanis, hogy a rák fél a víztől, és beledobják. A nemzetközi anyagban rák helyett angolna vagy teknősbéka szokott előfordulni (AaTh 1310). Kálmány Lajos Koszorúk az Alföld vad virágaiból с gyűjteményének II. kötetében tett közzé egy Makóról származó falu- és helységcsúfoló verset, amelyben több mint negyven földrajzi név fordul elő.

10 A makói falucsúfoló számos olyan rátótiádára céloz, amelyet prózai népköltészettel foglalkozó tudományunk még nem vett számba, vagy nem figyeltek fel rájuk gyűjtőink. A következő ismert trufák fordulnak elő tehát a szóban forgó, ,,A geográfiából tudjuk e világot" kezdetű, helységeket csúfoló versben: Az agyonütött zsebóra (MNK 1319 A* = BN 1344*), A csapra vert liszteshordó (MNK 1319 VIII* = BN 1349 XX*), A kókai lencse (MNK 1306*1 = BN 1349 XXI*), A mögköszörült ködmön (MNK 1349 J*=BN 1349 VII*), A kendő gyanánt kimosott lepény (MNK és AaTh 1273 C), A templomra felhúzott bika (MNK 1210* I=AaTh 1210), Л templom eltolása borsón (MNK és AaTh 1326 = BN 1299*), A kávéfőző asszony (MNK és AaTh 1339 C). A makói helységcsúfolóban általában egy sor egy történetre utal, de a tömörítő tendencia a kétsoros csonka strófa után egyre inkább bővítésbe csap át, és a kávéfőző asszony szentmiklósiakra alkalmazott történetét négy sorban olvashatjuk. A bikát papnak nézik (MNK 1319 IV* = BN 1322*) erősen átalakított trufája a makói változatban éppen arról szól, hogy a pap éppen azért kerül nevetséges helyzetbe, mert disznóölés alkalmával segíteni akar a makádi embereknek. A tréfává szelídült történet három strófává bővül a felsorolásból, az utalásláncolatból elbeszélő jellegűvé fejlődő helységcsúfolóban, amikor a népi alkotóművész a településben észreveszi az egyes embert, ill. a tömeg egyes emberekből álló halmazát. Mint ahogy a falucsúfoló vers egész sereg hagyományos prózai történet egybeszerkesztésével jött létre, a személyeket csúfoló Kálmány-féle, Kiss Lajos-féle szöveg hátterében számos, a falu közösségében hagyományos, prózai „igaz történet" állt. A személyeket csúfoló vers szerzője nagyon jól ismerte a község ilyen hagyományát, s ezeknek alapján szerkesztette kisebb-nagyobb csúfolódó versét. A személyekre vonatkozó csúfoló vers sajátságai a következők: 1. Bevezetése és befejezése nincs. Ezért szabadon lehet nyújtani, zavartalanul elhagyhatnak belőle részeket. 2. Olyan személyeket csúfol, akik egy községben laknak a vers terjedése idején. Bár csúfolódásnak számít, mégis a község lakóinak a felsorolásával elmélyíti a közösség összetartozásának tudatát. Nem dezorganizáló módon hat a személyekre utaló népi csúfoló, hanem integrál. Bizonyos mértékben hozzájárul a közösségi erkölcs formálásához, a lakók magatartásának alakításához. 3. A vers pontosságára jellemző, hogy a benne előforduló személyeket név szerint (család- és személynév szerint) említi. A népi szerző, a hagyomány egybeszerkesztője ezzel a versnek a hitelességét biztosítja. 4. Egy verssor egy történetre utal. A verssorok szerepe: emlékeztetés az ismert helyi hagyományra. 5. A csúfolódó vers: ritmusos-rímes alkotás. Rímei primitív ragrímek. 6. A személyekre vonatkozó csúfolódó versek a folklórban mind szóhagyományban, mind kéziratos másolatokban terjedtek. Ponyvanyomtatványokként azért nem jelentek meg, mert csupán egy-egy szűk közösség emlékezetanyagára épültek, és ezért községek határain belül rekedtek meg. Velük szemben a szélesebb társadalmi közösségek hagyományanyagával élő falucsúfolók nemzetközi vándortémákon alapultak. Ez a népi műfaj könnyen elhagyta a szűk községek határait, könnyen átlépte az etnikai válaszfalakat, mert tartalmában az emberi általánost fejezte ki a személyeket csúfoló versek különös esszenciájával szemben. 10 Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vad virágaiból. Arad, 1878. II. köt. 178—180. old. 20. sz. 191