A Móra Ferenc Múzum Évkönyve, 1972/73-1. (Szeged, 1974)

Grynaues Tamás: Engi Tüdő Vince – a legenda és a valóság

tanyán élt koldusasszonynak, Gárgyán Viktornak részben továbbhagyományozóként (az adatközlő Kiri Gyurának fiatalkorában cipészműhelyében sokat mesélt Tüdő Vincéről: ,,én is úgy mondom, ahogy az a Viktor néni mesélte"' K. Gy.), részben a mítoszoknak-hiedelmeknek kedvező légkör fenntartójaként. Egy nagy könyvből jósolt arról az időről, mikor ,,gyünnek az ántikrisztusok, oszt elviszik az élelmet, a férgök kirágik a veteményötöket, mög határszaggatás lössz, de végül visszakapja mindönki a földjeit". Mikor ezt jósolta, olyan jól éltek, hogy „lehordták a Tiszára a halaknak a tiszta búzát". Nem hittek neki később az ötvenes években, a „padlássoprésök" idején ennek a jóslatnak beteljesedését vélték fölismerni. (Mint láttuk, az apokaliptikus idők Engi Tüdő Vince prédikációinak is kedvelt témája volt). „Aztán imádkoztak ám mindég ezök a kúdúsok itt a Vince bácsinál, mán még mikor a Vince bácsi elmúlt és mink idekerültünk. Ez az Antal bácsi és Viktor néni mindig imádkoztak, nem vót más dolguk, mert úgy-e ük ebbűl éltek. [Az ötetés szokására céloz.] Akkor, ha a kisgyerököt valaki mögverte szömmel, aztán rítt, akkor együttek, Viktor néni ráimádkozott. Valamivel mögszentölte, akkor jobban lőtt a gyerök. Magába' mondta mindig el. Ráimádkozott, rávetötte a körösztöt, mögszentölte szentöltvízzel" (K. Gy.). „Még halála után is nagyon sokan együttek a köröszthön, hány kerülte térgyönállva, akik ott gyógyultak mög." Tüdő Vince máig is élő eleven hatását legszebben az bizonyítja, hogy annakidején ponyvairatként terjesztett ún. „igeimádságát" Szeged környékén nagy becsben tartva betegek és vajúdók fölött imádkozzák el, illetőleg rájuk borítják. Tüdő Vince igeimádságában éppúgy, mint az Úrangyalában János evangéliumának első mondatai rejtőznek, amit gyógyító varázsformulaként, ráimádkozásként Szent Ágoston idejétől napjainkig használtak. Mindennek kultúra-, és egyháztörténeti összefüggéseit Bálint Sándor írta meg egyik megjelenésre váró kéziratában. A fenti gondolatmenet is — a szerző szíves engedelmével — innen származik. A Tüdő Vince körüli hagyományt csak megerősíthette, és tudományuk családi eredetére, hagyományozódására utal az, hogy Balotaszálláson élt testvére, Nacsáné Tüdő Vera is imádságos asszony volt, betegekre is ráimádkozott. Azt is mondják, hogy Tüdő Vince Róza nevű leánya pedig boszorkány lett, ki saját férjét is megrontotta. Erről föntebb szólottunk. Igen érdekes, hogy bár a kápolna fölszerelését Engi Tüdő Vince halála után az illetékes egyházi hatóságok tüneményes gyorsasággal elvitették, a harang a másik határba került, a kápolna „rommá vált", lassan a Tüdőköröszt is tönkrement — a kultusz mégis nem ezekhez, hanem a helyhez rögződött. Énekös Makra Ferenc zákányszéki búcsú vezető még 1965 Péter-Pál napján is imaórát tartott a Tüdőkörösztnél. Most ez a nap a köröszt búcsúja. [Figyeljük meg, hogy az időpont azonos az egykori nagy búcsújáráséval!!]. A — valószínűleg 1902-ben állított — és 1965-ben megújított — Tüdőköröszt öntöttvas corpusán és Mária alakján kívül megmaradt egyetlen darabja a Tüdő tanya padlásáról került elő 1965-ben, azóta Bálint Sándor őrzi gyűjteményében. Móra aranyos humorú novelláihoz hasonló az a — hagyomány szívósságát jellemző — történet, amit Bálint Sándor szíves szó- és levélbeli közléséből ismerünk. A hagyomány szerint Tüdő Vince megtiltotta, hogy keresztjét kimozdítsák helyéből, elkövetendőjét megátkozta. „1965. szeptember első szerdáján egy reggel éles, ideges csöngetés riasztott meg. Két ünneplősen öltözött tápai parasztasszony állott az ajtóban. Az idősebb (az adatközlő D. V.) ellenséges hangon szólt rám : én vagyok-e az a Bálint Sándor? Mondtam neki, hogy idáig még én voltam. 170